A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Varga Gyula: A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

lus), ún. sinórozással próbálták a jószágot megtisztítani. Ekkor a jószág nyakán a bőr alá ún. sű-gyökeret vagy tályoggyökeret húztak, amely állítólag lehúzta a sárvizet s az az okozott seb helyén kifolyt. A különböző emésztési és gyomorbántalmakra szintén főzetet készítettek, keményítőből, köleskásából, fűzfa hajából, de legfőbb gyógyszerként a sót használták. „A galagonya falevél borral forralva vaktetű és veszettség ellen kész orvosság."

lll/a A betegségeknek néha mágikus magyarázatot adtak s ismerték ezek eltávolításának módját. A babonás hiedelmeknek nem él olyan gazdag hagyománya, mint pl. Rábagyarmaton,

112 de sokan hittek egyes emberek (férfiak és nők) mágikus erejében, akik meg tudják rontani a jószágot. A rontás következménye lehetett véres tej, a tej elapadása, a jószág elsorvadása, megrokkanása (valamilyen szerve betegszik meg), ideges, szokatlan magatartása stb. A gyerekeket azzal is ijesztgették „ha leverik a fecskefészket, véres lesz a tej".

113 A rontás eltávolítása ugyancsak mágikus eszközökkel történhetett, melynek egyik módja a rontó személy felismerését célozta, másik közvetlenül igyekezett eltávolítani a rontást. A rontás eltávolításának eszközei itt is a küszöb alá rejtett a tejbe tett só,

114 jelképes szőr, ruhadarabok, az ajtóra rajzolt jelek, az ajtó előtt keresztbe tett seprű, különböző varázsszók és -szövegek

115 stb. A gazdák - nyilvánvalóan az intenzív református egyházi nevelés miatt - a mágikus vonatkozásait a gyógyításnak titkolták. Ezért többnyire külső személy bevonása nélkül maguk végezték el. Egyes személyek ártó és gyógyító hatalma azonban előbb-utóbb kitudódott s a XVIII-XIX. sz. folyamán igen sok peres anyag is keletkezett belőle. Rendelkezésre álló forrásainkból 17 ilyen - nem csak jószággal kapcsolatos - rontó vagy boszorkányperről tudunk. Volt eset, hogy a pert tárgyaló helyi tanács húsznál is több tanút kihallgatott, tehát maga is komolyan vette a rágalmat -, elmarasztaló ítéletről azonban nem tudunk. (Az utolsó rontással kapcsolatos pert 1830-ban tartották.)

116 A gyógymódok nagy része ismert a korabeli gazdasági szakirodalomban is.

117 Mint láttuk télen az istálló és a jószág jelentette a gazdasági munkák központját, nyáron a súly a földművelésre tolódott át s a jószág - az igás állatokat kivéve - alárendeltebb szerepet kapott. A földművelés és az állattartás így a gazdálkodás egészének periodikus rendszerébe illeszkedett bele. VII. Haszonvétel, értéknövelés A jószágtartás célja községünkben is, csak úgy mint más helyen, a jószág haszonvétele volt. A hasznot a jószág tejhozama, munkája, szaporulata, valamint a benne megtestesülő érték, mint tőke képviselte. A kismarjaiak jószágtartását az jellemezte, hogy elvették azt a hasznot, amit a jószág produkálni tudott, de úgy, hogy a beléjük fektetett tőke, amely ebben az esetben a jószágban megtestesülő értéket képviselte, ne csökkenjen, hanem folyton növekedjék. 111/a. DÁL. 537. a. 36. lapszéli jegyzet. 112. Moót, 1933. 58. 113 U. így a Csereháton. Béresné, 1947. 197. 114 Vö. EA. 942. 30-33. 1. 115 EA. 504. 9. Varga Kálmán gyűjt. 116 Varga, I960. 113. 117 Papp, 1841. 403