A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Varga Gyula: A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

Szűcsök kútja stb.), máskor az illető határrész nevét kapta a kút (Póska kút, Ittás-kút, Rakottyás kút stb.). A gémeskutak az Alföldről ismert formát mutatják.

61 A nagyobb méretűeket (3-4 m átmérőjű) kezdettől fogva téglával bélelték. (A téglát úgy rakták be, hogy előbb deszkából a kút kerületének és várható mélységének megfelelő nagyságú íabodont készítettek. Ezt felállították a kiásandó kút helyén, egykét ember beleállt s a bodon alól kezdte kiásni a földet. A bodon így egyre sülylyedt, s fokozatosan a bodont téglával bélelték, így a tégla súlya is nyomta le a bodont. Amikor a víz megjelent, folyamatosan merték a befelé szivárgó vizet, s addig mélyítették, amíg a kívánt mélységet elérték. A kút szája fölé ún. gárgyát építettek. A kifejezés sövényfonásra (vö. „garággya") utal, de emlékezet szerint ezt korábban ácsolt fából, majd a XIX. sz. végétől deszkából készítették. A gárgya belső részén, a víz fölé deszka vagy keményfa padlót építettek 18. kép. A samarjai kút „gárgya" s ezen állt a vizet merítő pásztor. Az ágas faragott, vésett fából készült, a gémet súlypontján átfúrták, bunkós végére súlyokat kötöttek, vékonyabb végére kötötték (lánccal) a vékony fenyőfából készült kútostor-t, melyen vasalás tartotta a 10-20 l-es fa vedret (18. ábra). A vályú egyetlen szál hatalmas fából készült. Ezek a favályúk az 1930-as évekig meg voltak s akkor gyári vasvályúk foglalták el helyüket. A vályút az ugyancsak fatörzsből ácsolt csatorna kötötte a kútgárgyához, s ebbe merték a 61 Cs. Sebestyén Károly: A magyar gémeskút. Szegedi füzetek. 1934. 57-68. 367