A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Varga Gyula: A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

7. kép. Szekérszín A XIX. század második felétől megjelenik a portán a kukoricagóré (góté), melyet az első világháború után mind gyakrabban az utcafélre építenek s ez merőben átalakította a falu korábbi arculatát. Egyre gyakoribbak a különböző szín-íéle épületek, melyek befogadják elsősorban a most már vasalt szekeret, és a mind jobban terjedő gazdasági gépeket, vasekéket, boronákat, s idestova a vetőgépet (6., 7. kép). Ezek az építmények gyakran újabb, kisebb méretű épületeket vonzottak maguk mellé. Sok helyen, különösen módosabb gazdáknál, ahol a szalagtelek az átlagosnál szélesebb volt, ebbe a sorba építették a XIX. sz.-ban a magtárat majd a XX. sz.-ban a nyári konyhát. Néhol a disznóól is ebbe a sorba illeszkedett s ebben az esetben az épületek a szalagtelek két oldalán két sort képeztek, középen legtöbbször annyi helyet hagyva, hogy ott szekérrel be lehessen hajtani s a legelőre kijáró állatok is elférjenek. Ez az épületrendezés nem kedvezett a faluban megszokott virágos kerteknek. Ennek legfeljebb az utcai részen a kerítés és a 2-2,5 méterrel beljebb épített lakóház között maradt néhány négyszögölnyi hely. A porta másik szektorát az ún. színáskert képezte. Ide hordták be a jószág eltartásához szükséges szénákat, termesztett takarmányokat, kukoricaszárat (kóró), szalmát, töreket (péva). Kivételt csupán a répa képezett, melyet főként a XIX. sz. második felétől termesztettek, ezt ugyanis ősszel a veteményeskertben földelték el. A XIX. sz. második feléig, kb. az 1890-es évekig gyakran a szénáskert képezte a szérűt (szűrű) is, itt nyomtatták, szelelték a gabonát. (Itt állították fel 346