A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Szabadfalvi József: Az extenzív sertéstenyésztés emlékei Magyarországon

a Bikre, Fehérszékre, valamint Máramarosba (7. kép). Néhány gazda előre bérbevette a falu íalkája számára. Megesett, hogy két falu szövetkezett össze a makkoltatáshoz. Uráról július végén hajtották el az állatokat s karácsony előtt, kövéren érkeztek vissza. A tyukodiak Szent Mihály napkor indultak el s január elsejére hajtottak haza. A makkoltatás nem került sokba, 4-5 disznóért kb. „4 forintot" fizettek. Porcsalmáról sorosok, minden héten egymást váltva, öten-hatan segítettek az őrzésben a fogadott kondásnak. Tyúkodon a község két kondása mellé még fogadtak két embert, s a gazdák csak megnézni jártak fel hozzájuk. A makkoló nyájnak az erdőben dklot készítettek, ebben ,,hált" a disznó. A pásztorok kenyeret, szalonnát, kását, babot, száraztésztát vittek magukkal. Ha egy disznó elpusztult, csak a fülével kellett számolniuk.

247 Egy Józsefházáról (Szatmár m.) Hajdúvidre elszármazott pásztor mondotta el, hogy szülőfaluja határába ősszel nagy falkákban érkeztek sertések, s volt eset, hogy tavaszig ott tartózkodtak a makkos erdőkben.

248 A Tisza középső szakasza mentén, a Hortobágytól nyugatra eső községekben is fellelhetők a nyomai a sertésmakkoltatásnak. Tiszacsegén mondották el, hogy a falubelieknek makkos erdeje nem volt, de lopva azért szedtek makkot. A hizlalás időszakában először adták a makkot, majd árpa- és kukoricadarával folytatták a hizlalást. Tiszacsege és Űjszentmargita határában nagy kiterjedésű legelője és makkos erdője volt az egri káptalannak. A tavasszal legelőn, nyáron tarlón és felszabaduló szántóföldeken legeltetett sertésnyajakat elhajtották makkra a bágyi erdőbe. A káptalani nyájaknak Miskolc és Szikszó között is béreltek ki makkos erdőt. Október elején indultak el s egy fél évig voltak makkon. Süldőállatokat hajtottak fel, s hízott állatokkal tértek haza. Tiszadobon az uradalom sertéseit a Tisza menti tölgyesekben, valamint túl a Tiszán is makkoltatták. A falubeliek ki voltak az erdőből tiltva, csak lopva szedtek, és otthon etették. Kesznyétenben a legidősebbek emlékezete szerint a századforduló idején a falubeli sertéseket is makkoltatták. Tiszalúcon az első világháború előtt az „urasági disznókat októberben leginkább Tőketerebes környékére hajtották. Korábban lábon mentek, majd vonaton is szállították.

249 Újtikosról a káptalani birtokokról Sajógalgócra (Borsod т.), a dél-borsodi síkság községeiből Ragályra Szalonnára és Trizsre is hajtottak fel sertéseket makkra, az emlékezet szerint. Az egri káptalan Tiszacsege és Polgár közötti birtokairól még 1926-ban is Gyöngyös felé, a Mátrába hajtottak el sertéseket makkra.

250 Az Alföldnek talán legnagyobb erdősége Debrecen határában található még napjainkban is. A várostól északra és főleg keletre fekvő erdőség eredetileg elsősorban tölgyes volt, s a makkoltatásra a 17. századtól vannak feljegyzések. A városi tanács 1642-ben megengedi, hogy az Apafája nevű erdőbe hajthassák a sertéseket, sőt elnézi, hogy ott ólakat is csináljanak. Máskor pénzfizetés ellenében engedi a makkoltatást az erdőkön. A 17. században alakulnak meg a város alatti nyomásokon a közös csürhék. A nyár végén ezeket makkoltatni hajtják. A makkbér 1737-ben egy évesnél fiatalabbak után két poltura, ennél fiatalabbakból három tesz ki egy számos állatot. Ahol erdő nem volt, onnan máshová hajtják makkos erdőre vagy szántóföldeken és a kukoricacsut247 Morvay Péter: Az Ecsedi-láp vidékének egykori állattartása és pásztorélete. Ethn. LI (1940) 141. 248 Saját gyűjtésem. 249 Saját gyűjtésem. 250 Farkas József: i. m. 52. 319