A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)
Néprajz - Szabadfalvi József: Az extenzív sertéstenyésztés emlékei Magyarországon
téssel a pannonhalmi apátságnak adományozott. 6 1240 körül már a kanászoknak 10 faluja volt, ahol 300 kanász lakott. 7 A somogyi kanászok 1217-ben már fel akarták mondani a királyi szolgálatot, ezért II. Endre büntetésül az összes kanász orrát megsüttette. 8 A Nagyalföldön, Bihar, Csanád, Szabolcs és Szatmár megyékben, főképpen a Tisza, Maros és a Körösök melletti ártereken tenyésztették az egyik igen jellegzetes sertésfajtát a szalontai sertést. Ez a sertésfajta fellelhető volt az Alföldön egészen az 1920-1930-as évekig. 9 Ugyancsak a 14. századtól datálódnak adataink a Bereg megyei, főképpen Munkács vidékén, Bihar makkos erdeiben, a Havasalföldön, valamint Orod megyében (a későbbi Krassó-Szörény) folytatott széles körű sertéstenyésztésre. 10 A magyarság tehát a betelepedést követően már foglalkozik sertéstenyésztéssel, de ugyanakkor megfigyelhető a hézagos adatok alapján is, hogy a sertéstartás egyes, főleg hegyes területeken ölt nagyobb arányt. Az intenzív sertéstenyésztést igazolják a kialakult tájfajták is. A 20. század sertéstenyésztési formáinak tanulmányozásánál úgy tűnik, hogy háziállataink közül a sertés az, amelynek a tenyésztése leginkább közelében, háza, tanyája körül folyik, s táplálása is erősen kapcsolatban van gazdája konyhájával. A sertésól a tulajdonos portáján, házához közel áll, s a szorosan vett legeltetésnek nincsen elsőrendű szerepe az állatok táplálásában. Ez a kép azonban igen újszerű. Ha megvizsgáljuk a sertéstartásról az alig száz esztendővel ezelőtt rögzített leírásokat, meglepő kép rajzolódik elénk. Galgóczy Károly, 1855-ben megjelent munkájában a következőket írja: „Mindazonáltal én azt mondom, sőt kinyszerülök bevallani, hogy a gazdasági négy fő állatnem: szarvasmarha, ló, juh és sertés közt, a sertéstenyésztés leghátrább áll hazánkban." 11 A „legbátrabb áll" kifejezés nem az állatfaj számát jelzi, hanem tenyésztésének technikai fejlettségére vonatkozik. Ezt alaposan megerősíti Lánghy István Tapasztalaton épült disznótenyésztés c, 1835-ben közreadott munkájában: Nagy sertések olyan helyen nőnek, ahol mocsaras legelők, valamint bükk- és tölgyerdők váltják egymást, s ahol az időjárás olyan kedvező, hogy az év nagy részét a szabad ég alatt tölthetik. „Kicsinyek a disznók" ahol szárazak a legelők. 12 A 19. század isertéstenyésztés jobb megvilágításához idézzük még Török Károly 1870-ben publikált sorait: „A mi a hegyes vidékeken az erdő, az a Tisza mentén, az alföldön, a nagy kiterjedésű vizfutotta nádas, a rét. . . . Néhány gazda társaságba áll s közösen fogadnak egy kanászt; az aztán maga mellé vesz egy-két bojtárt s ott a réten őrzik télen-nyáron a gazdaság disznaját. Ilyen féle kanász több-kevesebb van a rétségen, mindegyik kiválaszt egy-egy dombos hátat, oda csináltat magának egy gunyhót, a disznóknak meg egy téres aklot nádtorzsából és más gizgazból. A réten úgy él a jószág, mint hal a vízben: ott a jó lisztes böngyöle (gyékény torzs) ott a földben a sok zsijóka, felhizik azon a disznó mint akár az erdőháti makkon." 1 ' Tö6 Tagányi Károly: Magyar erdészeti oklevéltár. (Bp., 1896) I. 2.; Wenzel Gusztáv: i. m. I. 81. 7 Acsády Ignác: A magyar jobbágyság története. (Bp., 1944) 81. 8 Gaál László: i. m. 87. 9 Hankó Béla: i. m. 330. kk.; Dorner Béla: i. m. 37. kk. 10 Dorner Béla: i. m. 7. 11 Galgóczy Károly: Magyarország, a Szerb vajdaság, a Temesi bánság mezőgazdasági statisticája. (Pest, 1855) 350. 12 Lánghy István: Tapasztalaton épült disznótenyésztés (Kassa, 1835) 8. 13 Török Károly: A tiszamenti népéletből. I. A réti kanász. In: Nagy Miklós szerk.: Magyarország képekben. (Pest, 1870) II. 289. 284
