A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Történelem - Varga Antal: Csuka Sámuel a „néplázasztó”

Csuka Sámuel is Nánásról nősült, tősgyökeres hajdú családból vett fele­igét: Gulyás Nagy Katalint. 8 Csuka Sámuel már fiatal korában bekapcsoló­ott azokba a mozgalmakba, melyeknek a célja a hajdúszabadságjogok meg­édése és az elvesztett kiváltságok visszaszerzése volt. Nyugtalan, de igazság­serető embernek ismerjük meg a reá vonatkozó gazdag levéltári anyagból, körülötte találjuk mindazokat az elégedetleneket, akik hasonló gondolkodá­iak voltak. A nánásiak vezérüknek ismerték el, mert országjáró, tapasztalt pa­iszt volt, s messzebbre látott náluk. Hajthatatlan makacssággal harcolt mind maga, mind sorstársai igazáért. A Csukath Lénártról családjában élő hagyomány neki is szinte rögeszmé­ivé vált. Sorra járta mindazokat a fórumokat, ahol nemesi jogaik és állító­igos hajdani birtokaik visszaszerzésére valami igazolást remélt. A családi ok­ivelek és különböző levéltárakból beszerzett iratok alapján azt sem tartotta ivihetetlennek, hogy a kincstártól visszaválthatják a Csukath birtokokat, lely a XIX. századi kamarai nyilvántartás szerint 50 000 forintban volt zá­pban. A beszerzett okmányok közt olyanokra is talált, melyekből az tűnt ki, ogy a polgáriakat jogtalanul fosztották meg hajdúszabadságuktól. Igazság­rzete késztette arra, hogy erről felvilágosítsa a polgáriakat, akik nagy lelke­ídéssel fogadták el a segítő kezet, s elhatározták, hogy visszaperelik az elve­sett hajdújogokat. Csuka Sámuel ekkor már a „Hajdú Társaság Jussai" elne­2zésű mozgalom vezetői között, mint a nánásiak képviselője sok tapasztalatot serzett, s így feladatának is tekintette, hogy a polgári megmozdulás élére [Íjon. * Csuka Sámuel nemesi jogainak igazoltatását azért is szorgalmazta, hogy mek a birtokában sokkalta szabadabban végezze a Hajdú Társaságban vál­ilt munkát. Ez több megnyilatkozásából is megállapítható. Saját vallomásá­ul tudjuk, hogy először 1819-ben járt Polgáron, de nem „lázasztás" céljából, anem Budára utazott nemességigazolása ügyében, s ott szállott meg éjszakára, z alkalommal találkozott Kovács Gábor és Tóth Károly polgári lakosokkal, üknek elbeszélte, hogy családi iratai közt olyanok is vannak, amelyekből vi­gosan kitűnik, hogy jogtalanul ütötték el őket hajdúszabadságuktól. Nem ta­adta, hogy arról is felvilágosította azokat, hogyan járjanak el régi szabad­iguk visszanyerésénél. Polgáron futótűzként terjedt el a híre, mit hallottak Csuka Sámueltől. Az öljáróság megbízta Kovács Gábort és Tóth Károlyt, hogy Nánáson keressék :1 Csukát, nézzék meg az okmányokat. Ez meg is történt, s azok jelentették, эду több oklevél is van Csukánál, ami Polgárra vonatkozik. Ezek alapján az­m az egész elöljáróság felkereste Csukát, és megbízták, hogy Szabolcs megye véltárából szerezze be számukra azokat az okmányokat, amelyek alapján az jri káptalant perelhetik. Mikor ez megtörtént, a polgári parasztok elhatároz­ik, hogy megindítják a pert. A mozgalom vezetői és szervezői a polgári la­Dsság közül: Pécsenyi főesküdt. Mecsei Pál, Juhász József, Bogár János és arjú Gábor esküdtek voltak, akik mellett nagyobb szerepet játszott Kovács ábor, Tóth Károly és Mészáros István. Ezek állandóan kapcsolatban voltak sukával. 9 Hajdúnánási ref. egyház 1840. évi anyakönyve. HBL Hajdúker. ir. 1822. évi fasc. 5. Nr. 2. Déri Múzeum évkönyve 241

Next

/
Oldalképek
Tartalom