A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Történelem - Varga Antal: Csuka Sámuel a „néplázasztó”

Varga Antal Csuka Sámuel, a „néplázasztó" Történetírásunk még adós a magyar parasztmozgalmak monografikus leásával. Nagyszámú résztanulmányból ismerjük a parasztmozgalmakat, azok izetőit, de már a kisebb jelentőségű, szűkebb területre korlátozódott megmozilásokról keveset, vagy semmit sem tudunk. Ilyenek pedig nagy számmal volk a feudalizmus utolsó szakaszában, amint a levéltárak feldolgozatlan anyaiból megállapítható. Dolgozatunk is egy eddig nem ismertetett parasztmegmozdulás hőséről, a íjdúnánási Csuka Sámuelről szól, aki a XIX. század első felében az akkor Szailcs megyéhez tartozó Polgár jobbágy és zsellér lakói antifeudális mozgalának volt a vezetője, s ugyanakkor a nánási elégedetlenek képviselője az ész Hajdú-kerületre kiterjedő „Hajdú Társaság Jussai" mozgalomban. A napóleoni háborúk idejétől kezdve a paraszti árutermelés egyre érőbbé vált, amit azonban a feudális kötöttségek erősen korlátoztak. A jobbágyok elzselléresedése rohamossá vált, s a parasztság földszerzési letősége jelentéktelen volt. A válság megoldására országszerte sokféle kísér: történt már a reformkorszakot megelőző időben is. Alig volt helység a tiántúli részeken, ahol ne forradalmi élességgel vetődtek volna fel a parasztság rében a gazdasági és társadalmi átalakulás szükségszerűségének kérdései, célkitűzések sokfélék, gyakran zavarosak, de mind a parasztság helyzetének jgváltoztatása igényével indultak meg. A polgári parasztok, mint az egri káptalan jobbágyai úgy akartak a jobgyi terhektől szabadulni, hogy a száz évvel előbb elvesztett hajdúszabadsát visszaperelik. 1608-ban szerezték meg Polgárt a hajdúk Homonnai Bálint, ezzel szaporodott hétre az ún. „öreg hajdúvárosok" száma.

1 II. Mátyás 13. április 1-én Szoboszló, Nánás, Hadház, Vámospércs és Polgár hajdúvá>ok részére kiváltságlevelet adott, s mindazokat a szabadságjogokat biztootta, amelyeket Bocskaitól kaptak. Mikor azonban 1614-ben a hajdúkat Polr és Szentmargita puszta birtokába be akarták iktatni, a beiktatásnak az egkáptalan ellentmondott. A beiktatás elmulasztása ellenére is a hajdúk már rabban megszállták mindkét helyet, és mintegy száz éven át, a per végleges lőltéig benne hajdúszabadságban éltek. 1701-ben Polgárt és Szentmargita sztát az egri káptalannak ítélték vissza, a hajdúkat megfosztották szabadságfáiktól, kivették a Hajdúkerületből és Szabolcs vármegyébe kebelezték be. 1715. évi XCV. te. ezt megerősítette. A hajdúk vonakodtak az említett törlynek eleget tenni, addig élvezett kiváltságaikról lemondani, s ellene szegül: a végrehajtásnak. Csak 1723 tavaszán a Pálffy János császári tábornok tonai segítségével sikerült a polgári hajdúkat „lecsendesíteni". Egy részük \ácz István: A hajdúk története. (Hazafias Népfront, Budapest, 1957) 38. 239