A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Történelem - Dávid Zoltán: Az 1738/43. évi pestis pusztítása Bihar megyében

halandóságából eredő jelentős veszteségeket a természetes szaporulat (vagy új lakosok beköltözése) csak hosszú évek után egyenlítette ki. A halottak számát tartalmazó tábla adataiból az is kiolvasható, hogy a megye helységei és tájegységei között a járvány súlyossága nagyon különbözött. Főleg az alföldi területeken volt nagy a halottak száma, a hegyvidékek helységeibe a járvány ritkábban hatolt be. Természetesen a síksági helységek egyébként jelentősen népesebbek is voltak és mert az utak forgalma rajtuk át vezetett, sokkal inkább benne éltek a megye vérkeringésében. Egy-egy eldugott hegyi falu adatszolgáltatása e mellett kevésbé megbízható volt és könnyen lehet, hogy nagy részük a fertőzött falvakat fenyegető elzárástól félve nem adott jelentést. A meghaltak számát feltüntető térkép jól szemlélteti Bihar megye egyes helységeinek veszteségeit és a pestis pusztításának egyenlőtlen megoszlását. Szinte lehetetlen feladat a pestis útvonalának nyomonkövetése és annak megmagyarázása, mi okozta terjedését? A korabeli tapasztalatok alapján a pestis behatolása ellen leghatékonyabb védekezésnek a helységek teljes elszigetelését tekintették. Mindent elkövettek, hogy a körülöttük fölállított vesztegzáron senki át ne hatolhasson és ne hurcolja tovább a járvány csíráit. Ezt a rendelkezést nagyon komolyan vették és megszegőire, a védővonalat engedély nélkül átlépőkre szigorú büntetés várt. Ez a rendelkezés különösen a városok életében okozott súlyos fennakadást, egyrészt mert a lakosság jelentős részét kitevő iparosokat és kereskedőket megfosztotta keresetüktől, másrészt mert a vesztegzár nagyfokú élelmiszerhiányt, illetve az élelmiszerek árának rohamos drágulását idézte elő. Ezért kellett Debrecenben a Péterfia utcai kapunál továbbra is engedélyezni a hetipiacokat, vállalva a járvány továbbterjedésének kockázatát. Ennek meggátlására egy fél ölnyi széles árkot ástak, s mindkét oldalán tövissövényt húztak, mellette a vevőt és eladót 10 lépés választotta el. Egy fennmaradt eredeti rajzon azt a hálóból vagy vesszőből font kosarat is föltüntették, amellyel „az külföldiek az aprólékot egy másnak az árkon által adgyák". Ugyancsak megjelölték, hol álljanak az őrszemek ecettel teli szilkéi, melyekben az eladott holmikat gondosan megmosták.

9 Persze a fertőtlenítésnek és elszigetelésnek ez a módja bizonyára nem nyújtott elegendő biztonságot. A pestis jelentkezése a fertőzött helységekben és városokban szigorú rendelkezések eredményeként rendkívüli állapotokat teremtett. Az egészségesek megvédése érdekében gyakran könyörtelenül föláldozták a betegeket. Középkori járványkrónikák szerint a fertőzött házakat a bezárt lakókkal együtt fölgyújtották, tüzhalálra ítélve holtakat, betegeket, egészségeseket egyaránt. A XVIII. században is súlyos megpróbáltatást jelentett a szigorú zárlat, melynek tartama alatt a fertőzött házakat lakóik nem hagyhatták el. Debrecenben a kurta cédulával jelzett gyanús házakat 21 napra, a hosszú cédulával jelölt fertőzött házakat pedig 42 napra zárták le.

10 Állandóan cirkáló őrszemek ellenőrizték, nehogy bárki is kilépjen a kapukon, nappal két óránként, éjjel pedig minden órában megkérdezve, hogy a bezártaknak van-e valamire szükségük? Egy-egy strázsa 2-10 házra ügyelt. Ha újabb megbetegedést nem észleltek, a zárlat idejének elteltével a házakat gondosan fertőtlenítették. A helyiségeket először alaposan kifüstölték, a 9 Károlyi es. lt. Pestisre vonatkozó iratok: Bihar m. 10 Szűcs I.: Szabad királyi Debrecen város történelme. (Debrecen, 1871) II. 769-773. 192