A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)
Régészet, Ókortudomány - Mesterházy Károly: Avarkori csonttégelyek
Szibériai néprajzi példát ismerünk ilyen viselési módra. 17 Másrészt lehetséges a tarsolyban való viselet is, főként olyan darabok esetében, amikor a függesztett viselés nem bizonyítható (Alattyán) vagy amikor a szerkezeti sajátosságok nem utalnak függesztett viselésre (Biharkeresztes). Az általunk megfigyelt darabok nagyobb részben férfi sírokból kerültek elő, és csak néha fordulnak elő gyermek sírban. Csallány Dezső ezt az „ellentmondást" úgy véli feloldani, hogy „igen gyakran avar sírokban előfordul, hogy a gyászoló gyerekek szüleik mellé helyezik legkedvesebb tárgyukat. így került a harcos mellére gyermekének száras csörgője." 18 A valóságban sokkal egyszerűbb a magyarázata annak, hogy férfi és gyermeksírokban egyaránt előfordulnak e tárgyak. Nyilván funkciójukból adódik a helyes válasz. Előbb azonban meg kell vizsgálnunk a csonthengerek szerkezetét. Egyik, rendszerint szélesebb végüket lapos fadugóval zárták le és két vagy több szegeccsel rögzítették állandóra. Nagyon jól megfigyelhető ez a keszthelyi vagy a Jánoshida 111. sírból előkerült darabon, ahol a szegecsek fúrt lyukai egymás mellet sorakoznak és egyik sincs pontosan szemben a másikkal. A szegecsek lehettek fémből, de fából és csontból is. Ahol nyomuk sem maradt, inkább fa és csont szegecsekre kell gondolnunk. Esetenként nem is volt szükség szegecsre, pl. az alattyáni csonthenger állandóan rögzített nyílását csak egy jól záródó fadugóval zárták el. A nem teljesen kidolgozott és lecsiszolt belső csontszövet jó tapadási felületet adott a fadugóhoz. Azokban az esetekben is ilyen záró módot kell elképzelnünk, amikor két egymással szemben levő lyuk volt a szélesebb végen. Ezek a lyukak mindig kicsinyek, peremük alig van lekopva, közvetve ez is arra utal, hogy az egyszer lezárt csővéget nem nagyon nyitogatták. A szegecsek ilyen esetben átérhettek a teljes cső szélességen vagyis a két lyukban ugyanazon szegecs lehetett (Artánd, Mokrin, SzegedKundomb, Biharkeresztes-Lencséshát). Nehezebb helyzetben vagyunk a hengerek keskenyebb végének, illetve a szájnyílásnak a záródásával. A hengereknek ezen a végén a peremhez 3-8 mm-re általában két egymással szemben levő nagyobb fúrt lyukat találunk, amelyeknek külső oldalán jelentősen I2csiszolódott a felület, sőt a belső felület is kopottabb, főleg a fúrt lyukak tengelyére merőleges irányban. A záró, illetve nyitó szerkezet rekonstruálására több mód is lehetséges. A biharkeresztes-lencsésháti darabon itt is vékony bronz drót volt a lyukakba erősítve, ugyanúgy mint a henger másik végén. Ha tehát az egyik csővég állandóra volt rögzítve, akkor a másik végnek, tehát a záró-nyitó szerkezetnek a bronz drót tengelyén forgó lapos fadugónak kellett lennie. Ilyen zárószerkezete lehetett a kopásnyomok alapján az alattyáni darabnak is. Olyan zárószerkezet is lehetséges, mint amilyet László Gyula a mokrini leletnél rekonstruált. A harmadik módozatot recens néprajzi tárgy adja. A Déri Múzeum Sz. 1909.284 leltári számú sótartója, de nagyobb valószínűség szerint rühzsírtartójának zárószerkezete szinte pontos néprajzi párhuzama a népvándorláskori csonthengereknek. Ennek a tehénszarvból készült 7,5 cm magas, 5,7 ill. 6,5 cm átmérőjű kenőcstartónak a feneke lapos fadugóval van lezárva és körbe vasszegekkel van beszegelve. Szájnyílása alatt két egymással szemben levő átfúrt kis lyuk van. A záródást fadugó biztosítja és a fadugót a két szemben levő lyukacskába bevert szeggel rögzítik, nehogy kirázódjon. A hortobágyi pásztorok mind sótartónak, mindpedig rühzsírtartónak használtak ilyen szaru tárgyakat és a szűr ujjban vagy tarisznyában 17 Левин —Потапов: Народы Сиойри (Москва 1956) 18 Csallány: i. m. 69. 114
