A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)
Régészet, Ókortudomány - Balla Lajos: Les Séveres et la Dacie
megalapozottságával kapcsolatban óvatosságra inthet. 132 Hogy Maximinus egyes dunai területeken mégis nagyrészt keresztül vihette elképzeléseit, arra talán leginkább a dáciai emlékanyag utal, amelyből teljesen hiányoznak a Maximinus Thrax-ot említő feliratok, s ahol ugyanakkor viszonylag sok kőemléket állítottak III. Gordianusnak. 133 Természetesen nem lehet kétséges, hogy a Gordianusnak emelt feliratok hátterében igen jelentős mértékben a tartomány határain ekkor lejátszódott hadi események állhattak. Mégis ezek a feliratok megengedik a feltevést: III. Gordianus kormányzata viszonylag népszerű volt Dáciában, ami azért is feltűnő, mivel Maximinus Thrax szintén sikeres harcokat vívott a tartomány határainak biztosítása érdekében. m Herodianus közlései és a dáciai epigráfiai emlékanyag egybevetése arra enged következtetni, hogy a tartomány Severus-kori fellendülésében Maximinus Thrax uralkodása, ill. pénzügyi intézkedései és általában belpolitikája - nem különben a határok biztonságának újbóli megrendülése - súlyos törés forrása lett. III. Gordianus restaurációs törekvései már nem hozhattak lényeges javulást. 13 " 132 Legalábbis Pannónia vonatkozásában, ld. A. Alföldi, Studien zur Geschichte der Weltkrise des 3. Jahrhunderts nach Christus. (Darmstadt, 1967) 230.; A. Mócsy, Pannónia, i. m. 565. A császár mindvégig elsősorban a pannóniai katonaságra támaszkodott. 133 Vö. A. Stein, i. m. (19. j.) 71 sk. - Sarmizegetusa: CIL III 1433, 1454; Apulum: CIL III 1175, 1159, 1017; Ampelum: Latomus 26 (1967) 997.; Potaissa: AMN 1 (1964) 479, nr. 3.; Napoca: CIL III 858; Certiae (Romita-Romlott): AMN 5 (1968) 458.; Porolissum: ActMuz (Cluj, 1956) 109. nr. 4. - Ld. még A. Stein, i. m. 99, 81 sk. 134 Ld. fentebb: 124. és 125. jegyzetek irodalmát. 135 Vö. С Daicoviciu, i. m. (124. j.) ; A. Alföldi, i. m. 312 skk. Lajos Ballá LES SÉVERES ET LA DACIE L' importance de la période des Sévéres (193-235) dans l'histoire des provinces danubiennes est bien connue par la recherche; pourtant, de toutes ces provinces, la Pannonié est la seule dönt revolution et la situation aux II е —III е siécles aient fait Г ob jet d'études approfondies. Les deux Mésies et les ,,tres Daciae" - pays qui ont joué un rőle eminent lors de la naissance de la ,,monarchie militaire" - nous sönt connues, pour cetté période, d'une maniére beaucoup plus sommaire. La présente étude examine les problémes de l'histoire politique et militaire de la Dacie á l'époque des Sévéres, puis la politique d' urbanisation, certains phénoménes saillants de la politique sociale et économique des empereurs et, finalement, quelques problémes de la vie urbaine aux II е —III е siécles. 106