A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Dankó Imre: Két homoki hajdúváros népi építkezése

másrészt pedig viszonylagos távolsága miatt (hiszen Hadházhoz is, Pereshez is jóval közelebb van Debrecen), ahogy azt már mondtuk is, nem jelentett a két homoki hajdúváros életében különösebb hatást. A leglényegesebb fejlődés azonban az, hogy a korábban alig jelentős földművelés esetenként és helyenként majdnem monokultúrás földműveléssé fejlődött. Általánossá lett a dohány-, a burgonya- és legújabban az almatermesztés, és hogy Hadháznál maradjunk, a régtől fogva számottevő káposztatermesztést árutermelő szintre emelték.

23 Általánosan jellemző lett a kertművelés, mindkét helyen sok gyümölcsöt, zöldséget termelnek. Ez a belterjesülés a nagybirtok és a középbirtok keretében fejlődött ki és egészen a földreformig a parasztság további elszegényedését eredményezte, amennyiben a parasztság mind nagyobb számban vált gazdasági cseléddé, a munkaigényes termeivények gondozóivá. A paraszti belterjesség, kertkultúra kifejlődésének itt is, mint az ország más területén gazdasági- és társadalmi nehézségei voltak. Ezekkel foglalkozni azonban nem feladatunk. A Nyírség falvai, telepei jellegzetes jobbágytelepek. A hajdúvárosok éppen szabadparaszti státusukkal jelentettek a környéken élő jobbágyság számára hosszú időn át társadalmi-politikai célt. A letelepített hajdúság katonai életformája csak majd egy század múltán alakult át főleg állattartó paraszti életformává.

24 Ez voltaképpen a szabadparaszti életforma egy sajátos alakváltozata volt. Hajdúhadház, Vámospércs lakossága jogi, társadalmi és ebből következően életmódbeli tekintetben különbözött a környező nyírségi jobbágytelepülések lakosságától. A társadalmi fejlődés előzőekben felvázolt menete eredményezte, hogy a két homoki hajdúváros lakossága gazdasági-társadalmi tekintetben mindinkább hasonlóvá vált a nyírségi falvak jobbágyságához, illetve szegényparasztságához. A korábbi jogi különállás, a katonai életforma, a szabad birtoklás azonban ekkorára már kialakított bizonyos települési- és építkezési hagyományokat. Ezek a hagyományok az idők folyamán, a XIX. század elejétől napjainkig mindjobban hasonulnak a környező nyírségi falvak településéhez és építkezéséhez. Nagy Sándor, Hajdúhadház történetírója, azt állítja, hogy egy-egy tized népessége valamennyi hajdúvárosnál itt, Hadházon, volt a legnagyobb.

25 A letelepülés itt is a katonai tábor képét mutatta, nagyjából köralakú volt, amit belül két, egymást keresztező utca négy részre, tizedre osztott. A betelepített terület itt is, akár a többi hajdútelepnél is, kicsi volt és erődítmény jelleggel bírt. Központját képezte az a sajnálatosan lebontott (1872) középkori eredetű, fallal körülvett, kaputornyos templomerőd, amelynek a képét több helyről ismerjük.

26 A település annak idején ehhez a már meglevő templomhoz igazodott és ebből adódott az a kisebb szabálytalanság, ami sem Böszörménynél, sem Nánásnál nem tapasztalható. Ugyanis a hadházi templomerőd nem a település közepén, hanem attól kissé ÉK-i irányban állt. A templomerőd környékén, a kissé magasabb részen alakult ki a Hóstát, a település magja. Ez a mag a középkori magyar város települési emléke volt, mára már teljesen fellazult és beleolvadt a település környező részeibe. Mint helynévre is csak az idősebbek emlékeznek.

27 A Hóstát köré települt a hajdúváros, amit mély és széles árok vett körül, az árok belső oldalára hányt 23 Enyedi József: A káposzta jelentősége a nép életében Hajdúhadházon. Ethnographia LXXIII (1962) Klny.-ként a Déri Múzeum Közleményei 1. (Debrecen, 1963.) 30. 24 Dankó Imre: A hajdú-ethnikum kérdéséhez. 1958 (Debrecen, 1959) 77—83. 25 Nagy Sándor: Hajdúhadház története (Hajdúhadház, 1928) 23. és 100. 26 Például Györffy István: Magyar nép — magyar föld. (Budapest, 1942) a VI. képtáblán a 144. és 145. oldalak között. Legutóbb pedig É. Kiss Sándor: Hajdúhadház helynevei с tanulmánya DMÉ 1966 — 67 (Debrecen, 1967) 49—42. illusztrációjaként az 422. oldalon 27 É. Kiss S. i. m. 512. 17* 259