A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

M. Nepper Ibolya: Megjegyzések a Körös csoport eszközkészletének vizsgálatához

legjobban megfelelő anyag az agancs volt. Az agancskapa Csalog véleménye szerinti Körös csoport földművelésének fent maradt esetleges emléke. Erről bővebben az életmódnál szólunk. Vizsgált anyagunkban van egy-egy bizonyosan megállapítható nyílhegy és szigonyfej is, valamint egy ismeretlen rendeltetésű csontkarika. 3.2. — Bővebben kell szóljunk a nem nagy számban előforduló, de az életmódra levonható következtetésekben annál nagyobb jelentőségű pecekhorogről. A Kőrös-csoport csonteszközei között igen jellegzetes a két végén elkeskenyedő és hegyezett, közepén pedig kihasadó pecekhorog. Hosszuk 8—10 cm körül mozog. Ezeket a csontpeckeket hazai régészeti irodalmunkban Banner János határozta meg először,

53 „minden valószínűség szerint halhorogként szolgáltak." Kutzián csak feltételesen fogadta el ezt a véleményt. Úgy vélte, hogy a laposbordából készült kések, valamint ezek mindkét végén hegyezett kisebb változatai nyíl és lándzsahegyek. Csalog feltételezése az, hogy a két végén kihegyesedő csonttárgyakat párhuzamosan, fésűszerűen kötözték egymás mellé, mint a gerebent s úgyis használták. A csontpeckek az európai régészeti leletek között sok helyen felbukkannak. Ismerünk pecekhorgokat északról a mezolitikumból, a Magiemose és Kunda kultúra emlékanyagából. Az utóbbiban idősebbeknek tűnnek mint a kampó alakú horog.

54 Starcevon is kerültek elő peckek. Vincán pedig szinte minden rétegben megtaláljuk a mindkét végén kihegyezett csonteszközt. Romániából a Salcuja III — Gumelnitza kultúrában is gyakoriak.

55 E kultúrák hordozói intenzív halászatot űztek. A pecekhorognak és használatának számos néprajzi analógiáját ismerjük. Hermann Ottó a Magyar halászat könyvében

56 ismertette ezt a halászhorog ősének tartott típust. Európa északi területein is ismert halfogó eszköz a pecek. Sirelius

57 leírta ezt a sajátságos horogtípust, amelyet finnugor területeken kívül leginkább csontból készítették s egyformán használták halak és vízimadarak fogására. Ez a megállapítása elgondolkoztató, hiszen a Kőrös-csoport telepein igen sokféle madárcsont található, amely csaknem bizonyossá teszi, hogy ennek az eszköznek ilyenfajta használatával is számolnunk kell.

58 III. A Kőrös-kultúra népességének életmódja 1.1. — 1937-ben, amikor Tompa Ferenccel közösen egy új eddig ismeretlen neolitikus kultúra ásatási anyagát, amelyet addig Tiszai III.-nak neveztek, mint önálló csoportot határozta meg Banner János, elérkezettnek látta az időt, hogy a csoport népességének etnológiáját is megírja.

59 A kultúra települései közvetlenül a vízparton feküdtek, mint bármelyik más kőkorszaki kultúráé. Általában olyan kiemelkedő helyen, amelyet a szabályozatlan meder miatt szétáradó víz nem fenyegetett. A vadvizek halakban, vízimadarakban, más víziállatokban és kagy53 Banner J. uo. 34. 54 László Gy.: Őstörténetünk legkorábbi szakaszai (Budapest, 1961) 143. 55 Berciu i. m. Fig. 68. 10. 56 Herman О.: A magyar halászat könyve (Budapest, 1887) 38—39. és a 6. valamint 7. ábra 57 Sirelius, U. P.: Suomalainen kalastus (Helsinki, 1906) 58. 58 Trogmayer Ottó szíves szóbeli közlése, melyért ezúton is köszönetet mondok. 59 Banner J. i. m. Dolgozatok, 1937. 32—49. 90