A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Tóth Endre: Oláh Gábor levelei Gyökössy Endréhez

legyen ? az, hogy a debreceni nyomdában még fent levő 78 koronányi tartozásunkat rójjuk le emberségesen s mentől hamarabb! A minap törlesztettem le ennyire 93 koronából. Csáthynál és Lászlónál összesen 15 korona árú Új Bokréta kelt csak el! Nem sok. . . Azért igen szeretném, ha attól a vasutas Gyökössy Lajostól beszednéd törvényes pénzünket s valahára kiegyenlíthetnénk adósságunk közös mérlegét, hogy ne kellene nékem iszkolnom, mikoron a városi nyomda előtt eveznek el hosszanlépő lábaim. — Erről, koma, gondolkozzál! A harmadik Bokrétánkat pedig nagyszerűnek álmodom! Te, van két ingyen rajzolónk már is: Gyökössy Lajos, meg Bakoss Tibor.

13 Rokonod művészetét nem ismerem, de a Bakoss munkáit láttam s igen bízom benne! Azt mondta, csak szóljak, ő szívesen megrajzol egy pár jelenetet! Hogy a fenébe ne szólanék! — gondoltam magamban. Hiszen ez kell minékünk. Tehát a harmadik könyvünket képesnek álmodom. Azonkívül mind az ötőnk arcképnyomata díszesítené az öt szakaszt. Művei előtt kié-kié. Mit szólsz hozzá, mi ? — Aztán szép, sárgás papír, világos betűk, művészi címrajzolat — és ami fő, legfőbb: kitűnő, egészséges szívvel-lélekkel teremtett magyar versek! Na Bandi, ha erre sem áll fel már-már elkoptatott bakafarkad, akkor nem vagy méltó a Gyök nevezetre! Eletünk további folyását én úgy gondolom, hogy a közös Bokrétán kívül akármelyikőnk akkor adhat ki külön könyvet, mikor neki jól esik. De abban egyetértek veled és Szabolcska hitével, hogy irodalmi fontosságú kézfogásunkat egy-egy, ezután akár minden esztendőben kiröpített Bokrétának kell szerény, de igen súlyos szavakkal hirdetnie. Aki nem velünk, vagy nem mellettünk, az ellenünk! De a nemzeti iránynak nemcsak a politikában, hanem a művészetekben is határozó diadalra kell jutnia, még a huszadik század derekán. Ezt én mondom, Oláh Gábor, már pedig én az vagyok, aki sohasem hazudik, ha oka nincs rá. Szeretnék mindig úgy élni, ahogy most élek! A csendes, folytonos munkásságnak csodálatosan boldog korszakát élem. Temérdek munkát elolvastam, megrágtam a múlt év októbere óta. Ez az appercipiáló része foglalatoskodásomnak. Másik a teremtő, produktív. Sámson-hói, majd meglásd Bandi, nagy dolog lesz még egy esztendő múlva! Lassan haladok vele; lassabban minden eddig írt munkámnál; ez pedig annyit tesz, hogy döntőbb fontosságú lesz minden eddig írt munkámnál. Majd meglátom, ha a Madai szenveteg Jóbjának nekieresztem az én oroszlánt meggyalázó barna Sámsonomat: melyik hányja a másikat hold szarvára ! ? Szóval, ez nagy és komoly munka, amelytől hírnevem első felvillanását törhetetlen hittel várom. Vele párhuzamosan az én, immár állandó hősömmé váló Csokonai Vitéz Mihály ómról kanyarítok valami jóízű színjátékot. Roppant vonz engemet ennek a csudálatos lelkű fiúnak a jelleme! Ebben a színjátékban világot akarok vetni sok ellentmondásba kavarodott egéniségére, de csak úgy játszva, nem tudós hivalgással. Első felvonása kész. A másik kettőt április bolondos hónapja megszüli, gondolom. — Kisebb verseim zúgnak, civakodnak kobakomban, mert nem igen törődöm vélek, nem igen eregetem őkelmöket napvilágra. Most az óriásokkal vesződöm. Hiszen, úgy gondolom, az ember 25. évének hajnalán álmodhatja meg a legeslegnagyszerűbbet, amit csak emberi lélek álmodni képes! Itt a tavasz! Engem mindig megbolondít balzsamos levegője s ilyenkor csak papírra kell tennem a pennám hegyét, szívemhez egy kissé közelebb tolni a szárát — s jön a gondolat, az érzés ömlik, szakadatlanul és visszatartózhatatlanul . . . Éppen 13 Bakoss Tibor (1868—1930): festőművész, elsősorban gondos akvarellista. Ez idő tájt a Kollégium tanítóképzőjének volt a rajztanára. 38 Déri Múzeum évkönyve 593