A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)
Tóth Endre: Oláh Gábor levelei Gyökössy Endréhez
2 Kedves Katona Bandikám! Szép leveledet beteg fővel olvastam. Valami átkozott influenza járvány levert lábomról. Most kezdek lábadozni. Makóval mindeddig restelltem szóba állni, pedig tudom, hogy szívesen fogadna. De tartózkodásom oka az is, hogy Bodor 9 a nyakamba sózta népszínművét: vigyem el Makóhoz, adassa elő! Most itt volna a 3-ónk dolga — már mégis csak magunk felé hajlanék a kezem! Nem igaz ? De, valami álszemérem, vagy mi a fene, szegyeket Makóhoz zarándokolnom. Ha csak egy is volna még mellettem a társak közül: egy félpercig se haboznám! Ne haragudj azért öreg beteg társadra, Gyök komám. Majd lesz valahogy Zilahi 10 alatt, ha nem Makó alatt. Makó már menekül Debrecenből, semmi érdeke, hogy helybeli szerzők művét adogassa. De azért azt mondom még ma is: ha Gyula kezeimhez juttatja Jóbot: betámítok! Lengyel kéri a zenéjét Zavisnak! Odaadjam?? — Csokonai-színdarabomat nagy sikerrel adták 13 tógátus deákok! Ez vígasztal egy kissé bánatomban! Szervusz! Gábor (1905. január 30-án lebélyegzett postai levelezőlap. Címzése: Nemzetes Gyökössy Endre egyéves önkéntes úrnak. Szeged. 46-ik gyalogezred. Iskola. — A feladó nincs feltüntetve). 3 Kedves Bandi bakám! Leveledben egy sejtelmes sor ragadott meg legjobban, ez: „Húsvétkor lehet, hogy meglátogatom Debrecent." — Nem is hiszed, micsoda örömöt rogyasztanál vén pápaszemes fejemre itt terméseddel! Gyere komám, az Úristen áldjon meg! Szörnyen szeretnélek látni angyali bőrödben! Meg aztán kibeszélgetnénk, kieszegetnénk-iszogatnánk egymást! És halld e nagy szót: ha kell — még katonai értelemben vett szállítási költségedet is kész leszek fizetni! Gilt? A Csokonai-színjátékot május 20-án, az országos ünnep alkalmával is eljátsszák a fiúk. Gyere ekkor, ha lehet! Te. Baja Miskából egészen kiábrándultam. Nem tehetek róla: nem becsülöm. Akit nem becsülök: nem is szeretek. En ezt nem adom tudtára — de jó volna, ha megírnád neki. Jó egésséget és hasolló lyókat: (G)öre(g) Gábor (Debrecenben, 1905. február 21-én lebélyegzett postai levelezőlap. Címzése: Nemzetes Gyökössy Endre írónak, jogszigorlónak s főleg egy csillagos önkénytesnek. Szeged. 46-ik gyalogezred, önkénytes iskola.) 591