A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Tóth Béla: Ady körül – Ady nyomán a századforduló Debrecenében

A vita ezzel nem merült ki, mert a MIT 1907. okt. 27-i ülésén Bíró Zoltán 1. é. joghallgató szintén ,,a dekadenciával és a modern irodalmi irányzatokkal foglalkozott", s a kérdéshez hozzászóltak Zoltán István, Sebestyén Béla 2. é. th. ,,kik a modern, Marjay Géza, Szabó István 2. é. th. és végül újra Bíró Zoltán", kik a nemzeti irányt védelmezték. A társulat az előadónak jegyzőkönyvi köszönetet mondott",

99 — ezzel állásfoglalását is kifejezve. Érdekes viszont, hogy ez a két évfolyam (50—51) a ,,dal" kultuszának legkiemelkedőbb, de egyben utolsó képviselője is, valószínűleg a már említett Fejes Gábor, előbb szerkesztő-társ, majd szerkesztő jóvoltából. A szokásos dalszerű versek mellett pl. az 50. évf. Új nóták címmel ad hírt arról, hogy Veress Tóni, „városunk egyik fejlődő, tehetséges cigányprímása, két új dalt komponált most nem régiben, melynek mindenikére Szabó István hittanhallgató, lapunk társszerkesztője írt szöveget".

100 A következő évfolyam 2. száma pedig valóságos harsonaszóval jelenti be: „Dóczy József — munkatárs. Nagy dicsőség érte lapunkat." ,,A gyönyörűséges szép magyar nóták szerzője közibénk állt." „A modern szükségletek által parancsolt új rovat"-nak nevezi a dalok folyamatos közlését az —s. —r. jelű cikkíró (Fejes Gábor?), „mert csak így tarthatunk lépést a korral",

101 s ettől kezdve szinte minden számban megjelennek a Dóczy-nóták kottával s az 5. számban a szerző arcképével kísérve, köztük a ma is énekelt „A kanyargó Tisza mentén".

102 Ugyancsak az 5. számban érzelmes megemlékezést olvashatunk Boka Károly „régi híres debreczeni cigányprímásról", aki az elnyomatás szomorú éveinek „volt igazi szószólója".

103 * * * Az „új szelek" fúvását azonban már nem lehet megállítani, erejüket hatásukat megsemmisíteni. Ugyancsak az 50. évfolyam 5—6. összevont számában

104 sz. i. (valószínűleg Szabó István „szerkesztő-társ") lelkes hangon ismerteti Pelle János nagyváradi jogásznak, a lap munkatársának 1907-ben megjelent verses könyvét, kiemelve a költemények hagyományos jellegét, de — ha némi fejcsóválással is — kénytelen elismerni, hogy az ifjú versíró „lelkét már megperzselte az új eszmék hangja, szívére már ráhullott a tüzes pernye, s az irodalmi irányzatnak elkapta erős, örvénylő zuhatagja". . . Jellemző tünet az is, hogy a 12. számban Marjay Géza szerkesztő Reviczky Gyula világnézete és életfilozófiája címmel közöl a költő munkásságát pozitíven értékelő értekezést. „Modern poéta, túlérzékeny lélek, a hangulatok embere, a nyüzsgő, tarka-barka ,élet' költője" — állapítja rneg elismerően az eddig „kiátkozott" költőről.

105 Nagy lökést adhatott mind a harcokhoz, mind az új irodalom követői számára Ady 1908. február 26-i debreceni szereplése a Csokonai Kör felolvasó ülésén.

106 A költő körültekintő okossággal választotta ki az előadott öt verset. Van bennük szó debreceni múltjáról (A Maradandóság városában), kálvinista voltáról (Egy régi Kálvin-templomban), Istenhez fűződő kapcsolatáról (Imád99 L. 3., 39 100 L. 12. 123. 101 LI. 2. 27. 102. LI. 2. 18. 103 LI. 5. 59—60. 104 L. 5—6. 65—66. 105 L. 12. 113—116. (befejezetlen). 106 Körülményeit ismerteti Tóth Béla: Ady és Debrecen с tanulmányában (Debreceni Szemle, 1943. április) és Kardos Pál: A „Nyugat" debreceni kapcsolatai. A KLTE Magyar Irodalomtörténeti Intézetének dolgozatai, 1955. 2. sz. 558