A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Bencsik János: A gabonafélék takarása, az emberi és állati erővel végzett szemnyerés módja Tiszacsegén a XIX. század végén

aratást. Az első csapást az aratógazda végezte el. A tábla jobb sarkában kezdtek a munkához. „Isten segíts! Jézus mozdíts! Apró szentek toljatok!" — mondták a munkába kezdők. Az első kaszás ment elől. A banda három-négy csoportra szakadt, és más-más helyen kezdtek az aratáshoz. így nem sokat várakoztak egymásra. Rendszerint ott kezdtek munkába, ahol legjobban sárgállott a vetés. Ügyelni kellett, hogy a rendet szél alá vágják, mert így a szél is segített a rendet kiborítani. Nem mentek végig a vetés egész hosszában, egy rendlábat fogtak fel egyszerre. Egy rendláb 20—40 méter. Munka közben a kaszáló jobb kezével a koccsot, bal kezével pedig a nyél végét fogta. A kaszát jobbra lendítette és belesuhintotta a gazba. A levágott gazt a kasza a falhoz hordta. A kaszás e műveletet ismételte, miközben a kasza után lépegetett, úgy hogy jobb lábával mindig elül, bal lábával mindig hátul haladt. A jó kaszás egynesen állította a gazt a falhoz. Egy-egy suhintást egymás mellé rakott a kaszával. A rossz kaszás csak összeguzmálta a rendet, nehezen lehetett felszedni a markot utána. A marokszedő három-négy lépésre haladt a kaszás után. Munka közben háttal állt a kaszásnak, jobb kezében a kákó, vagy a sarló volt, mellyel a faltól az ölébe emelte a gazt. A bal kezével tartotta a markot, a kévét. A marekszedés csak úgy haladt jól, ha egyszerre emelte fel az ölébe a kasza egyegy suhintását. Mikor egy kévére való gyűlt össze az ölében, akkor balra kifordult és kitette a markot a tarlóra. A jó marekszedő kévéjét messziről meg lehetett ismerni, mert a kéve töve egyenes volt. A kéve kötése Tiszacsegén a marekszedéssel egyidőben, esetleg utána történt. Aratóbandákban, ahol minden tagban volt kévekötő, folyamatosan kötötték a kévéket. A kötelet a marekszedő, vagy a kívekötő lökte. A kisparasztoknál a kévekötés attól függött, hogy volt-e alkalmas személy e munkához. Sürgős munka idején, vagy akkor ha sok dudva volt a terményben, nem azonnal kötötték a kévéket. Fonnyadni hagyták a gazt, s egy-egy napszak (délelőtt) után, délben és este kötötték fel a levágott területen az életet. Tiszacsegén nem csinálták előre meg a kéve bekötéséhez használt kötelet. Balmazújvároson hajnalban elkészítették az aznapra szükséges kötél mennyiséget. Két ember 20—25 keresztre való kötelet is megcsinált egy-egy hajnalban. A kötélnek való gazt nyüttík. A kész köteleket letakarták, hogy a nap ne száiítsa meg. Tiszacsegén hasonló eljárással csak akkor készítettek kötelet, ha rövid volt a vetís szára, vagy ha elírett gazt arattak. Balmazújvároson csak nagyobb terület learatása után kötöttek. A csegeiek jobbnak tartották az azonnali kötést, mert így nem kellett az esőtől, a vihartól tartani az aratóknak. A bekötött kévéket gyorsan össze lehetett kapni, ha az idő úgy kívánta. A megázott kévékre mondták a csegeiek, hogy medvét fogtak. A tiszacsegei aratók a kötelet a bekötött kéve farkábul húzták ki. A hoszszabb szálakat húzták ki kötélnek. Egy jó marék gazt ketté osztottak, a két részt a kalászok alatt keresztül fektették egymáson. Balkezükkel erősen összefogták a csomót, jobbkezükkel pedig 300 fokos szögben megcsavarták a kalászt. A megcsavart kalászokat ráhajtották a szárára és kész volt a csatt, vagy csülök. Az így elkészített kötelet szétterítették a földre, úgy hogy a csatt volt felül, s belehelyezték a markot. Ha kisebb volt a marekszedő, akkor kér markot tettek egy kévébe. A kötél két végét összefogták és térdükkel ránehezedtek a kévére. A kötél két végét összecsavarták, és aládugták a kötélnek. E művelethez nem használtak segédeszközt. A bekötött kévék száraz idő esetén estig a tarlón száradtak. Rendszerint alkonyatkor kereszteltík. A keresztelískor mindenki dolgozott. Az aratóbanda a vacsora elfogyasztása után megkezdte a keresztelíst. 18 kévéből raktak egy 339