A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Bencsik János: A gabonafélék takarása, az emberi és állati erővel végzett szemnyerés módja Tiszacsegén a XIX. század végén

tarisznyákat, s onnan szállították ki közösen a munkahelyre. A takaró szerszámokat a munkások maguk vitték ki. A kisparasztok maguk vitték ki az élelmet és a szerszámokat a határba. Ha igája volt a családnak, akkor szekérre pakoltak, és azzal mentek ki a földre. Ha gyalogosan mentek takarni, akkor a kaszán a kalapácsos tarisznyát, a brügőt és a vizesedényt a férfiak, az ennivalót hamvasba (négyszögletű hátiruha) kötött batyuban a nők vitték. A sarlót és a kákót a gyermekek vitték. 3. Munkafolyamat A kalászosok egyik takarási módja a rendre vágás az 1840-es évekig élt.

37 A kévekötés és a keresztelés először a rozs és a búza kaszálása, takarása közben honosodott meg. E takarási mód szerint rendre vágták a kalászosokat is. A kalászosok egy, három napig száradtak a renden, majd felgyűjtötték. A gyűjtők rendszerint nők voltak. Az életet favillával gyűjtötték petrencékbe, csirkékbe?

8 A megszáradt csirkéket vontatókba rakták össze. Fejlődést jelentett az, hogy a kaszás után azonnal csirkékbe gyűjtötték a vetést, s így száradt két-három napot. Ez az eljárás a századfordulón (1900) is szokásos volt az árpa betakarítása során. A kévébe kötés megítélésünk szerint a XVIII. század végén honosodott meg vidékünkön, természetesen elsősorban a majorsági földeken. „A Hellység Rossából a Nyíregyházán kvartérozó katonaság számára elnyomtatódott 4 kereszt, melyből lett köböl 3, véka l."

39 Az egyre intenzívebbé váló majorsági gazdálkodás következtében oly nagy mennyiségű kalászosokat termeltek, hogy annak elnyomtatására a jó időben nem kerülhetett sor. Ezért tárolásukról, csomóba rakásukról kellett gondoskodni. A kötetlen terményt nehéz megfelelőképpen raktározni, ill. nehéz vele bánni, s emiatt sok a szemveszteség is. A kévébe kötés és keresztbe rakás az 1840-es években az uradalmakban általános szokás. Az aratás mint munkafolyamat, mint szerszámmal való művelet az urasági földeken és a parasztgazdáknál azonos. A munkát végzők (takarók) életmódjában van egy bizonyos különbség. Ez a különbség a magános és a csoportos munkások életéből ered. Mivel az urasági aratók, az aratóbandák munkája, élete, szokása színesebb, ezzel foglalkozom részletesebben. A parasztgazdák aratási eljárásából csak kiegészítő adatokat használok fel. Az aratógazda ment ki az urasági vetést megnézni. Mikor viaszérésben volt a búzaszem, vagy ahogyan a csegeiek mondják, „jíó tisztás a szem''', akkor szólott a banda tagjainak, hogy kezdünk: Készüljetek! Kiérkezéskor még aznap délután elkészítették a szálláshelyet, kimérték a szerződésben kikötött szalonnát, pálinkát. Pénteki napon nem kezdtek az aratásba, mert azt tartották, hogy szerencsétlen nap. Ha ekkor kellett volna kezdeniük, akkor csütörtökön este legalább egy keresztre való életet vágtak. Másnap reggel megkezdték az aratást. A bandát az aratógazda költötte fel: ,,Jó reggelt emberek! Kössünk bocskort!" Az álomszuszinak a talpába rúgott. A munkát napfeljötte után kezdték. Kimentek a szerszámokkal a tábla szilire. Az aratógazda néhány szóban kérte őket, hogy vigyázzanak egymásra, becsüljék meg egymást. Ne veszekedjenek. Jó munkát végezzenek. Szerencsét kívánt az aratáshoz. A káptalannál imádsággal kezdték az 37 A rendrevágást Györffy I. ősi takarási módnak tartja. Györffy /., 1928. 6. Hoffmann Т. szerint a rendrevágás a kaszasarló eszközváltás időszakában honosodott meg a gabonaneműek takarása közben. Hoffmann Т., 1963. 95. 38 Csirkézésnek nevezik Hódmezővásárhely környékén is a rendre vágott gaz kévékbe gyűjtését. Nagy Gy., 1954. 177. 39 DAL. Tiszacsege, V/674/a/10. 1971. 338