A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Bencsik János: A gabonafélék takarása, az emberi és állati erővel végzett szemnyerés módja Tiszacsegén a XIX. század végén

ra, tagokra épült, ahol az egyik személy (rendszerint az erősebb férfi) kaszált, a másik személy a a markot szedte, a harmadik személy a kévéket kötötte. 1793ból való okleveles adat alapján megállapíthatjuk, hogy az aratás, a takarás (kaszálás és marokszedés) munkamenete nem tartozott szervesen hozzá a kévekötéshez.

34 Tizenhét csegei jobbágy napszámbérért aratott az újfehértói szolgabíró földjén. Négy férfi csak két nap múlva ment utánuk. A tizenhárom arató munkásból két kévekötő volt. A megmaradt tizenegy arató közül öt nő volt, kik természetesen markot szedtek. így öt pár aratóhoz két kévekötő volt. Feltehetőhogy a feleslegben lévő egy férfi az irányító lehetett. Mivel a felsorolásban a kévekötők külön szerepeltek, arra lehet következtetnünk, hogy ők nem tartoztak bele a takarók (aratók) fogalmába. Függetlenek voltak fogalmilag is a kaszásoktól, kiknek a fogalmába a felsorolás szerint a marokszedők is beletartoztak. Napszámbérüket is közösen fizetik ki. Az oklevél alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a XVIII. század végén a takarás munkafolyamatában a munkaszervezet az aratópárokra, a kaszákra (egy kaszás és egy marokszedő) épült. A kisparaszti gazdaságokban mindig megmaradt ez a szervezeti egység. Az uradalmakban a takarást az aratóbandák végezték. A banda vezetője, a feje az aratógazda (bandagazda)

35 volt. O kötött megállapodást, aratási szerződést az urasággal, toborozta a bandát. 0 nézte meg, hogy lehet-e kezdeni a takarást. O szólt a banda tagjainak, ha munkába kell állni. Nagyobb uradalmakban, ahol több aratóbanda dolgozott, az aratógazdák nyilasolták szét a vetéseket, a vetések minőségét véve alapul, a bandák között. Az aratógazda gondoskodott arról is, hogy a szerződésben kikötött szalonnát, pálinkát és húst hetenként megkapják a munkások. Sajátos helye volt a bandában is. Több bért kapott, bár kevesebbet dolgozott a többinél. Olyan aratógazda is volt, aki úgy élt vissza ezzel a jogával, hogy alig tartózkodott a munkahelyen. Az ilyen aratógazdát aztán a munkások megjegyezték, és ha tehették nem vállaltak többé munkát vele együtt munkavállaláskor. Általában az uraság szabott feltételeket. A feltételeket csak elfogadhatták. Ha a feltételekkel nem voltak megelégedve, s nem vállaltak munkát, akkor a Felvidékről hoztak aratókat az uraságok. Tiszacsege környékére Egyekről, Tiszadorogmáról, Tiszatarjánból, Bábolná34 DAL. Tiszacsegei Közigazg. Iratok. 1793. „Magok kenyerén arattak... kaszák napszámját úgymint. . . Nagy Ferenc 1 1/2, Cs. Nagy István 3 1/2, Pecsők István 3 1/2, Szanka Miklós 3 1/2, Sipos Gergelyné 3 1/2, Ádám Erzsók 3 1/2, Horváth Zsuzsi 3 1/2, Szőke Zsuzsi 3 1/2, Ujjvári Kati 3 1/2,. .. Én kenyeremen arattak Szabó Gergely 1 1/2, Pecsők Mihály 1 1/2, Risonyai György 3 1/2, Karancsi István 3 1/2, Bartha János 3 1/2, Kévekötők magok kenyerén Horváth Dávid 3 1/2, Nagy István 3 1/2, Én kenyeremen kéve kötő Tóth Márton 1 1/2 napszámot kapnak.. ." 35 Ikvai N., 1967. 125. 10. Csobán. Németh E. felv. 336