A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)
Gunda Béla: Részletek a Magyar Néprajzi Lexikonból
Gányó. A g-k az Alföld déli részén lakó dohánykertészek, akik a volt nagyobb uradalmakban leginkább felesben művelték meg a dohányt. A Bánátban több olyan gányófalu (Torda, Száján, Jázova stb.) van, amelyet Szegedről vagy környékéről kirajzott dohánykertészek alapítottak. Nemcsak munkájuk, hanem — Kálmány Lajos gyűjtése nyomán — szellemi hagyományaik is figyelmet érdemelnek. Kodály Z. egyik megjegyzése szerint „az alföldi módos gazdák lenézik a gányó nótákat", ami arra utal, hogy sok ősiségét megőriztek. Néprajzi értékű megfigyeléseket közöl a g-król Tömörkény István s a békési g-k életéről ír Justh Zsigmond Gányó Julcsa c. regényében. Az Alföld északi részén kukás a dohánykertész neve. A Kiskunságban, Szeged vidékén, Tolnában a faragatlan parasztot, a dologtalan embert is g-nak nevezik. MTSz., SzSz., Kálmány 1881—1891 I—III., MNépr. IV 2 10 (Kodály), Takács 1964. Gödény (Pelecanus onocrotalus). A g (Szeged vid.: pilikán madár, Nagykunság : gődiny, nagybögyü, Dráva mente: batonya) csőrének felső kávájából a pásztorok kásamerítő kanalat készítettek (Ecseg puszta, Nagykunság). Az álla alatt fityegő bőrzacskóból dohányzacskó, szárnyából a - tarhonyacsináláshoz, kenyérsütéshez tollseprű készült. Nagycsőrű fejét a halászkunyhók ajtajára, a lápjáró •* edény (csónak) orrára szegezték (Szeged vid.). A dobrudzsai oroszok (lippovánok) melle bőréből kettős esőköpönyeget varrnak. Aga múlt század közepén eltűnt az Alföldről. Csupán dűlő- és halomnevek, népi rigmusok őrzik emlékét: Gödénymadár elmönt, ritka lőtt a ^ magja, U volt a halaknak gyohontató papja, Be nem tellett soha torkának a szakja, Olyan volt mint a pap telhetetlen zsákja. Az alföldi pásztorok, pákászok a kanalas gém (Platalea leucorodia) felső csőréből is kanalat, az alsóból villát készítettek. Herman О. a millenniumi (1896) kiállításon több ilyen ősi eszközt állított ki. A fészekből kiszedett kanalas gém könnyen megszokja a rabságot s elél a baromfiak között. Ilyen féldomesztikációjárói a Velencei tó mellől, a Sárközből s a Hortobágy környéki falvakból van tudomásunk. A kanalas, szürke és vörös gém húsát a pásztorok néhány évtizeddel ezelőtt még ették. Sgy., MTSz., SzegSz., K. Mátyus 1787— 1793 III 532, Lakatos 1891 74, Herman 1898 70, Brehm 1904 III 605, 633, Ethn. 1910 150— 151 (Lakatos), Herman 1914 650, 653, Györffy 1955 49. Gyalom. Agy nagyméretű 50—200 m hosszú (a modern tavi halászatnál még hosszabb) kerítőháló, amelynek közepén zsákszerű kiöblösödése (káta) van. Ebbe szorulnak bele a bekerített halak. A gy két szárnyát rudak (apacs) tartják. Ezekhez erősítik a vonóköteleket. A gy felső inára kötik a pálhákat 'gyékénycsomóból kötött úszók' s az alsó kettős inon vannak a hálósúlyok (galacsér, gyalompogácsa, ко) A gy-ot rendszerint állóvizekben vetik meg s bokorba (- halászbokor) tömörült — a háló nagyságának megfelelően — 8-10 halász csónakból kezeli. Jég alatt is halásznak vele. Ismerjük a Balatonról, a Velencei tóról, a Fertőről, a Bodrogközből. A XVI—XVII. sz.-ban a FelsőTiszán és mellékfolyóin szegedi vagy gyalmos halászokat említenek, akik a török hódoltság elől húzódtak a Tisza északi vízvidékére. 1714-ben Sárospatakon réti és gyalmos halászokat írtak össze. Az előbbiek varsákkal, vejszével halásztak, az utóbbiak pedig kerítő és más hálókkal. A Közép-Tisza vidékén kerítőháló, réti háló néven ismerünk a gy-hoz hasonló zsákszerű kiöblösödéssel (sebész, szebesz) készült hálókat. A Szamoson a kátanélküli kerítőhálót hívják gy-nak.
