A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Sterbetz István: A reznektúzok kérdése a magyar pusztákon

Sterbetz István A reznektúzok kérdése a magyar pusztákon A reznektúzok (Otis tetrax L.) évszázadokon át tartó, folyamatos állománycsökkenés után napjainkban már kipusztulásra váró természeti emlék Közép-Európa madárvilágában. Válságos helyzetének oknyomozásában az atlanti, mediterrán és kontinentális időjárási zónák, állatföldrajzi tájegységek ütközőpontjában levő Magyarországnak fokozott jelentőséget kell tulajdonítanunk, mert az ilyen ökológiai határterületeken kihangsúlyozottabb az állatok környezetigénye s mindenek előtt itt tapasztaljuk a populációs változások jelenségeit. A reznek keleti alfaja (Otis tetrax orientális Hart.) is ilyen elterjedési peremvidéken élt egykor a Kárpát-medence síkságain. Irodalmunk — a legtöbb külföldi szerzővel egyetértésben — a kulturális táj változásoknak tulajdonítja költőállományának felmorzsolódását. Ha azonban mezőgazdaságunk fejlődésével párhuzamban vizsgáljuk a hazai populáció történetét, kétségessé válik, hogy fészkelésének elmaradására csak helyi jellegű változások adjanak magyarázatot. Az összefoglaló faunamunkák már régmúlt időktől kezdve ritkaságként emlegetik ezt a fajt s egyrészt ez indokolja, hogy hazai előfordulásáról összeállísunk egy populációs vizsgálatokra is alkalmas, teljességre törekvő adatgyűjteményt. Másrészt tekintettel arra, hogy a reznek több párban, rendszeresen a Hortobágy szélén, Bagotapusztán költött utoljára Magyarországon, e probléma feldolgozása a pusztakutatás hivatott intézményét, a Debreceni Déri Múzeumot illeti. A magyar problémák részletezése előtt tekintsük át e faj történelem előtti és jelenkori elterjedési területét. Fossiliákból a Mediterraneum, Dél és Közép-Európa, valamint a Kaspitenger vidékén szolgáltatott anyagot: Felsőoligocén (350—400 000 év) Kárpátmedence; Püspökfürdő (Lambrecht 1933, Kretzoi 1962.) Pleisztocén (18—40 000 év) Csehország: Balkarova Skala, Certova dira (Skutil—Stehlik 1939). Kárpátmedence; Subalyuk barlang a magyar Bükk hegységben (Jánossy 1962) Itália: Palmaria Spezia szigetén a Colombi s Otranto közelében a Romanelli barlang, utóbbi igen gazdag leletanyaggal. Málta: Ghar Dalem és Benghisa (Lambrecht 1933). Szovjetunió: Baku közelében Binagady (Burtschak—Abranovisch 1955). Irán: A Kaspi-tenger déli partvidékén Belt (Weltmore in Coon 1951). A pleisztocén reznekpopulációról nem sikerült tisztázni, hogy a jégkori állomány folyamatosan kitartott-e a történelmi idők kezdetéig, vagy a bükk korszak erdőségei elől más sztyeppéi állatokkal egyetemben átmenetileg elvándorolt s csak a nagy síkságok visszatértével vált ismét tagjává a kárpát-medencei faunának (Kretzoi 1962). 21