A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Lengyel Imre: Az Alföldi Hírlap 1849-ben

hősiességről számol be az Alföldi Hírlap tudósítása Vácról, ahol egy huszárnak a karját sebesülés folytán le kellett vágni. A műtét alatt oly férfiasan viselkedett, hogy a fővezér külön ajándékkal lepte meg. ,,A hőslelkű huszár debreczeni fi, neve Szilágyi János, szolgál a Würtemberg huszároknál." A fiú édesanyja az Alföldi Hírlapot keresi fel, hogy a hír valódiságáról meggyőződjék, s utána „örömtől sugárzó szemekkel" hagyja el a kiadóhivatalt. (38. sz. 1849. ápr. 22.) Az itthon maradók sem térnek ki az áldozatvállalás elől. Amikor az ápr. 14-ére felajánlott 50 debreceni önkéntes felszerelésére gyűjtenek, id. Nagy Mihály 70 éves debreceni polgár megtakarított pénzét, 100 pengőforintot ajánl fel a haza javára. Vagy pl. ápr. 28-án a kovácsok céhgyűlésén az elnök azt javasolta, hogy a hét, több mint 200 esztendős céhpoharakból ajánljanak fel 3—4-et, „mindnyájan felugrottak, s egy szívvel lélekkel kiálták, hogy adjuk oda mind". Az Alföldi Hírlap felszólítja a többi céhet is a nemes példa követésére: „Elvárjuk már most, miként fogják az ünnepélyt örökíteni a többi czéhek, és pedig annál inkább elvárjuk: mivel némelly, ez előtt is gazdag czéheknek bezzeg pazarul jövedelmeztek a városunkban véletlenül beállott körülmények, munka szorgosság sat." (46. sz. 1849. máj. 10.) A tavaszi hadjárat eredményei és Buda visszafoglalása után elérkezik az a pillanat, amikor a kormány ismét visszatérhet Pestre. Május utolsó napján az országgyűlés elhatározza, hogy elhagyja Debrecent. Az Alföldi Hírlap reálisan értékeli a kormány kényszerű debreceni tartózkodását: „Január elején, mint kibúj dosottak, lelki s testi levertséggel, érkeztek hozzánk vendégeink; most új életre vidorodva és még szebb jövőt reményivé szállanak el tőlünk. És mi baráti jó kívánatainkkal és hazafiúi áldással kísérjük őket régi lakhelyökbe való visszaköltözésüknél; s óhajtjuk, hogy ne legyen többé kényszerítve az országgyűlés és kormány, hogy a fővárost odahagyja, és ismét a puszták czicomátlan és kéjtelen fővárosában ne kellessék menedéket és megnyugvást keresnie. Debreczen város közel múltjához két dicsőséges emlék van forrva: innen játszatott el szabadság küzdelmünk második viharteljes eseménydús nehéz szakasza; itt mondatott ki a magyar birodalom függetlensége." Helyénvalónak tartja a lap azt is, hogy néhány mentegetődző szót ejtsen a város közönsége nevében: „Sok volt a panaszotok. Ti Debreczent gyönyörtelennek, kényelemtelennek, élvezetnélkülinek, és mégis drágán élelmezőnek panaszolgattátok. — Igazságotok lehet, de méltányosok nem voltatok. — Hogyan is lehetne a munkás kezeket igénylő puszták főhelyétől azt követelni, hogy egyszerre fővárosi élvezeteket teremtsen elő, akkor, midőn ti véletlenül lepitek meg. — és midőn ti minden órában iparkodtok köréből tovább menni. — Hogyan lehet ott olcsóságot kívánni, hol egyszerre 4—5 ezer pénztnemsajnáló fogyasztóval szaporodik meg a lakosság." (56. sz. 1849. jún. 3.) A kormány tisztában volt Debrecen érdemeivel, s annak elismeréséül Kossuth elrendelte a szolnok—debreceni vasútvonal építésének azonnali megkezdését. A szoboszlói vonalon 3000 ember állt munkába, hogy „megalapítsa Debrecen jövendő nagyságát, és a törzsökös magyar vidék szellemi és anyagi felvirágzását." Az Alföldi Hírlap elismeréssel állapítja meg: „Az országgyűlés és kormány itt létének emlékéül nagyszerűbb ajándékot nem adhat." (55. sz. 1849. máj. 31.) 336