A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)
D. Sallay Katalin: Restaurátorszemmel Olaszországban
JEGYZETEK 1. Fajik Tibor: Itália (Budapest, 1964). 2. Pogány Frigyes: Terek és utcák művészete (2. kiadás, Budapest, 1960) 199—217. A Szt. Márk térről bőséges értékelést kapunk. 3. Egyházi vagy magángyűjteménybe nem érvényes a múzeumpártoló egyesület tagsági igazolványa. 4. Rotili, Mario: Origini della Pittura Italiana (Bergamo, 1963) 57. 36. tábla: II Diluvio universale (=özönvíz) mozaikrészleten a kiegészítés kitűnően megfigyelhető. Valamint: Bologna, Ferdinande: Die Anfänge der italienischen Malerei (Dresda, 1964; Róma, 1962) 28. tábla: Die Shöpfnung (=a teremtés). 5. Átszámítva 5,— Ft. 6. Magyar pénzre átszámítva 5,— Ft, illetve 10,—Ft. Rövid olaszországi tartózkodásunk során is lemérhettük, hogy az idegenforgalom jelentős bevételi forrás. Ezt úgy is igyekeznek növelni, hogy a templomokban a sekrestyékben elhelyezett egyházi emlékeket belépődíj ellenében lehet megtekintem. Van ahol a Dómnak külön múzeuma van, mint pl.: Firenzében az Opera del Duomo, vagy Velencében a S. Marco Múzeum, Rómában a Szt. Péter székesegyházban a Sagre Grotte Vaticane. Ezek után természetesnek tűnt, hogy Rómában, a Szt. Péter templom tetejére feljutva a kilátásban hogy gyönyörködhessünk,lépcsőn, gyalog felmenve 100,— lírát, liften 150,— lírát kell fizetni. A Viktor Emanuel Emlékműnél a gyalog felmenetelért nem kell fizetni, s majdnem abban a magasságban vagyunk, mint a Szt Péter templom tetején. Igaz, nem szemlélhetjük közvetlenül alattunk a Szt. Péter tér harmonikus szépségét, de kárpótlásul a romváros szinte térképszerűen terül el előttünk, s Róma nagy területét innen is módunkban van látni. 7. Teljes nevén Santa Maria Gloriosa dei Frari. 8. Először Fajth Т.: i. m. 135. olvastunk róla. Majd a Művészeti Lexikon I. k. (Budapest, 1965) 368. Azt találjuk, hogy „a piramis alakú síremlék az augusztinusok templomában került felállításra. Kevés eltéréssel ez a típus ismétlődik meg Canovának a velencei Frari-templomban levő síremlékén." — Művészeti Lexikon I. k. (Budapest, 1935.) 173. „. . . A kompozíciót Canova tulajdonképpen Tiziano velencei síremléke számára szánta. Kevés különbséggel ugyanilyen síremlék hirdeti Canova dicsőségét a velencei Frariban." Ugyanitt a bécsinek a reprodukcióját találjuk. 9. A Frari templomnál egy alapjában véve megszokott látványban volt részünk, hisz nálunk is gyakori esemény: esküvő volt. Az ifjú pár és a násznép éppen odaérkezésünkkor jött ki a templomból. De ami Velencében természetes, számunkra a kuriozitás erejével hatott, hogy az ifjú házasok, s a násznép a halkan odasikló, szépen feldíszített gondolák sorába szállt be — mint máshol a gépkocsikba—, s a díszbe öltözött gondolások eleveztek, örültünk, hogy ilyet is alkalmunk volt látni. 10. Tulajdonképpen Cappella del Scrovegni. Freskóiról igen szép színes reprodukciókat találunk: Carli, Enzo: I Grandi Maestri del Trecento Toscano (Bergamo, 1961) 23—39. A képeken, illetve a freskókról készült részleteken is jól megfigyelhetjük az említett hiányosságokat. Talán mind között legrosszabb a Júdás csókja. A közölt képek színei, ha nem láttuk az eredetit, igen szépnek tűnik. Ha jártunk a Scrovegni-kápolnában, megállapíthatjuk, hogy a kiadvány színezése valamelyik szín — kék, zöld, vörös, sárga stb. — irányában eltolódott, s a valóságban még több árnyalattal halványabb is! Rabinovszky Máriusz: Itália festészete. A trecento (Budapest, 1947) 39—40. „A padovai Scrovegni-kápolnában (az ,,Arena"-ban) alkotta meg Giotto élete egyik legjelentősebb művét — számunkra a legjelentősebbet, mivel az egyetlen, amely majdnem makulátlan épségben maradt ránk. . . Színei. . . változatosak. . . s a világos elem uralkodik bennük. . . gyakori a kék három árnyalata, és a sötétvörös, a halványsárga és a rózsaszín, s az elefántcsontszín. A kolorisztikus összhatás inkább szelíd mint szigorú." Kérdés, hogy mihez viszonyítjuk az épségben maradást? Ha Giotto táblaképeit vesszük összehasonlításul, akkor ezek felé billen a mérleg. Freskói is maradtak fent máshol (Firenze, Santa Croce) jobb állapotban, mint az Arena-beliek. A helyszínen szemlélve a freskókat, a „makulátlan épség" sem helytálló. A színek valóban „szelídek". Sőt, erőtlenek, fáradtak, mi inkább egységesen fakultnak látjuk. Sajnos, nem áll módunkban saját meggyőződésünkre hivatkozni, mert most láttuk először, nem tudjuk milyen volt korábban. Mindössze annyit tapasztalhattunk, hogy a szakirodalomban — az i. m.-ban is — a közölt színes reprodukciók koloritja erőteljesebb, sötétebb szintónusú, mint az eredeti freskóké. Hasonló színskála alkalmazásával ugyancsak erőteljesebbek Giotto táblaképei a múzeumokban (pl.: Uffizi, Vatikáni Képtár). 11. Az útra felkészülésünk során számtalan művészettörténeti könyvet áttanulmányoztunk, többek között egy elég régi kiadást is: Knapp, Fritz: Klassiker der Kunst. XVI. kötet. Andrea 690
