A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Szíj Rezső: Gulyás Pál és Ottó Ferenc kapcsolata

Az eddig elmondottak alapján mégegyszer azt emeljük ki, mily erős kapcsokkal fűződött saját kora írói nemzedékéhez. Kodály és Bartók Adynak volt a kortársa, Ottó a második nemzedék zeneszerzője, ami természetesen az ő esetében sem zárta ki a múlttal való szerves kapcsolatát, aminthogy az előtte járó nagy mestereknél sem, gondoljunk csak Kodálynak Kölcsey (Búsan csörög, Huszt stb.) és Berzsenyi (A magyarokhoz) versére írt dalaira.

5 E pályaképet — ha csak nagy vonalakban is — föl kellett rajzolni, hogy érthető legyen az a zenei és irodalmi háttér, amelybe szervesen illeszkedik be Ottó Ferencnek Gulyás Pálhoz fűződő kapcsolata, illetve Gulyás Pál közeledése a zeneszerzőhöz s magához a zene világához. A találkozást — ha személyesen sohasem kerülhetett is rá sor — az írás közvetítette, ami a költő részéről nem is történhetett másként, de a zeneszerző részéről is a cikkek, tanulmányok töltötték be a követi küldetést. Ottó Ferenc ugyanis számos írásában szállt síkra Bartók és Kodály zenéjéért, elemezve eredményeiket, azoknak a műveknek jelentőségét, amelyek előtt már akkor tisztelettel hajtott fejet a néphez hű értelmiségiek tábora. Ottó Ferenc első nagyszabású tanulmánya Bartók Cantata profanajárói látott napvilágot 1936-ban s egyik példányát elküldte Gulyás Pálnak, aki azt alaposan át is tanulmányozta s Ottónak válaszolva, helyes gyakorlati érzékkel terveit is ismertette a tanulmány debreceni lehetőségeit illetően. A levelezés ezzel indult meg közöttük s ettől fogva Gulyás Pál mind fokozódóbb figyelemmel olvasta Ottó megjelenő cikkeit, amelyek zenei közéleti kérdésekkel is bőven foglalkoztak. A levelezés következménye lett az is, hogy Gulyás Pál meghívta Ottót, tartson előadást Debrecenben, az Ady Társaság égisze alatt. A Társaságnak ekkor Gulyás Pál az elnöke. Ottó Ferenc és Gulyás Pál levelezéséből nemcsak az 1936—1944 évek irodalmi és zenei közéletére kapunk értékes adatokat, hanem föltárul bennük Gulyás Pálnak a zenéhez és a halálhoz való kapcsolata is. Az előbbi sajátosan szellemi vonatkozású az utóbbi betegségének következménye, megsejtett s egyre tudatosabbá váló közelgő elmúlás fölötti, hol rezignált, hol meg keserű panaszokban. „Nagyon szeretem a zenét" — írja egyik levelében (1944 febr. 14.) s mindjárt hozzá is fűzi, hogy nem ,,érti", mintahogy nem lehet érteni az ,,eget" sem. — Máshol meg azt írja: „csüggök" a zenén (1941. június 2.) — ami megintcsak érzelmi kapcsolatra utal. Mindez érthető, hisz rövid élete alatt nem juthatott ideje arra, hogy elmélyülő zenetörténeti és esztétikai tanulmányok során hatoljon be a zene rejtelmeibe, amiket különben megérzőképességével úgyis fölfogott. Bizonyítják ezt a zenével kapcsolatos versei is, valamint éppen az Ottóval folytatott levelezés idevágó sorai. Cigányzene с versében (Az Alföld csendjében 208. 1.) így kiált föl: „Cigányok húzzák a füledbe a nótát, csak cigányzene". „Csak" cigányzene, ezzel mindent megmondott, hisz az akkori cigánymuzsika a maga híg szentamentálizmusával, vagy éppen nyavalygásával olyan világot szimbolizált, amely ellen Bartókék a valódi népzenéért indítottak harcot. Szociális mondanivalót is magában foglalt a cigányzeneellenesség : a feudális és úri osztály cigánynótázásával szemben a társadalmi haladás mellé állást jelentette a népzenéért való kiállás. Ugyanakkor azonban a műzenében is a legjaváért folyt a mozgalmi harc, az operettel szemben a klasszikus értékekért s modern zene kvalitásaiért, a gregoriántól, Palesztrinától, Mozarttól egészenJBartókig, Kodályig. Ebbe a vonalba minden kulturális érték beletartozott, Gulyás Pál koncepciójában is, az Eddák éppúgy, mint a Kalevala, a magyar népzene éppúgy, mint Palestrina vagy a Cantata profana. A levelekből ez a széles körkép bontakozik ki. S mivé teljesedett volna, ha nem olyan rövidre szabja életkorát a sors. Bizonyára nemcsak Mozartot „idézte" volna meg, hanem a zene birodalmának más óriásait is. Mozart azonban különösen is közel állt hozzá, akárcsak a Varázsfuvolát fordító Csokonai, s mindkettőben magával rokonnak érezte a korai halált is. Egész élete során állandóan a haláltudattal viaskodott s végül az egyenlőtlen küzdelemben 45 éves korában alulmaradt. ,,. . .csontig fogyva, beteg szívvel, árkok csúszós partján botolva kergetem az első igézetet", — írta 1936-ban, 37 éves korában. (Az Alföld csendjében. 83.) 638