A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)
Bakó Endre: Egy fejezet Oláh Gábor életéből
kollégiumi könyvtár kialakulásával és történetével foglalkozó tanulmányában Oláh Gábort kiemeli, mint aki új gyűjtési ágnak vetette meg alapját, a szépirodalmi kéziratgyűjteményeknek, s ebből nyolcvan darabot ajándékozott a könyvtárnak. Ezek között Csokonai-kéziratok is voltak. „Oláh G-nak egészen kivételes érdeme van a Csokonai reliquiák kiegészítése körül, mert nemcsak több eredeti Csokonai kéziratot szerzett, hanem összegyűjtötte Csokonai verseinek az egykorú, vagy későbbi diáktársak által készített másolatos gyűjteményeit is és ily módon több ismeretlen Csokonai verset mentett meg az elvesztéstől. Sőt Csokonai költő diáktársainak eredeti versei összeszedését is Oláh Gábornak köszönhetjük. A késői utód, Debrecen modern koszorús költője úgy rótta le tehát a kegyelet adóját Csokonai iránt, hogy segített kultuszát a tőle eredő, vagy rája vonatkozó emlékek összegyűjtésével kiegészíteni." 26 Mint ismeretes dr. Varga Zsigmond volt Oláh Gábor utódja a könyvtártiszti állásban. Szép és rokonszenves módon szolgáltat itt elégtételt elődjének, akinek munkásságát a tudós tárgyilagosságával, önzetlen szakmai tiszteletével példaként állítja. 1913. októberétől tehát a reáliskola tanára volt, magyar nyelvet és irodalmat, kisebb részben történelmet és latint tanított. Tulajdonképpen szeretett tanítani, szerette a tanulókat is, ám a tanári pályát mégsem kedvelte. Ebben közrejátszott az, hogy az iskolai munka egyre bürokratikusabb formákat öltött, Oláh Gábor pedig nehezen viselte az üléseket, úgy érezte, hogy írói munkásságától lopják el az időt. Több kollegájával kisebb-nagyobb összetűzése is támadt, ez megint kedvét szegte. Az évek folyamán neuraszténiája, cukorbaja és más természetű betegségei elhatalmasodtak. Szeretett volna korán nyugdíjba menni, de a kollégiumban eltöltött kilenc esztendőt nem számították be szolgálatába, emiatt teljes fizetéssel csak 1949-ben mehetett volna nyugállományba. Ezért várt a visszavonulással, amíg lehetett. 1940-ben mégis elbúcsúzott a tanári pályától. Betegsége, amely éppen egy különös diákaffér óta nagyon súlyossá vált, nem engedte meg, hogy tovább tanítson. Az iskolától egy kiábrándult hangú költeménnyel búcsúzott: Ott hagytam a vak iskolát, Mely nézni néz, de mitse lát Rabul éltem félszázadot, S mikor kijöttem kapudon: Nem élő jött ki — egy halott. 27 Ezeket az éveit Tóth Endre írta meg a Déri Múzeum 1962—64-es évkönyvében. 28 634
