A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)
Telepy Katalin: Telepy Károly, a magyar táj romantikus festője
bennünket. Az eszményi tájak mitológiai vagy bibliai témái helyett a mindennapi élet zajlik le előttünk. Különös érdeklődéssel ábrázolta a megyeri, újpesti hajóépítő telep munkáját. Nyaranként szívesen figyelte meg, miként emelkedik a magasba az építők keze nyomán egy-egy bárka vagy hajó. Az 1882-ben készült kép, az Újpesti kikötő 150 (19. kép) nemcsak témájánál fogva érdekes, de festői megoldásában is kiemelkedő. A bal oldali sötét zsúfolt gyárrészlettel ellentétben jobbra a víz és háttér világos, napfénnyel átitatott. Ez a részlet a németalföldiek megoldására emlékeztet. A másik kép — Bárkaépítés 151 — (30. kép) kompozíciója más. Itt a középtérben magasodik a félig elkészült hajótest, körös-körül munkaeszközök, alakok, háttérben a Duna vizének keskeny sávja, kékes hegyvonulat. Hangsúlyos az égfelület visszaadása, a felhős és napfényes részletek változatosságával. Az Újpesti hajógyár 152 (31. kép) ugyancsak e sorozat emléke. Festői megoldásában láthatóan igyekezett az épület szürke egyhangúságát ellensúlyozni, így előtte a vörösre festett bárka mint élénk színfolt szerepel. A víz és égfelület festésénél itt is igen gondosan vigyáz a napfényes megoldás lehetőségeire. Nemegyszer szerepelnek ezek a képek dokumentumként az ipari munka múlt századbeli gyakorlásának illusztrálására. Eletének utolsó szakaszára az intim hangulat, bensőséges tájrészlet festése volt jellemző. Gyakran a természet kis részletét ábrázolja, elgyönyörködik egyegy facsoport, fasor, erdőrészlet fáinak évszázados koronájában. A természet ábrázolásának ez a módja majd a nagybányai mesterek munkásságában jut fontos szerephez. Telepy ragaszkodva elődeinek szemléletéhez, apró ecsetvonásokkal, bizonyos távlatból fest. Az Erdőrészlet 153 (32.kép) fái között erdő belsejébe tekintünk. A sötét lombozaton keresztül csak itt-ott csillan meg a napfény. Ez az életének utolsó korszaka azt mutatja, hogy megértette a kortárs festők modernebb természetfelfogását. Az Erdőrészlet Paál Lászlóra emlékeztető, monumentálisabb felfogása, A romatikus táj (33. kép) szinte Mednyánszkyt idéző erőteljesebb festőisége és a Lontói fasor 155 (34.kép) Mészölyhöz közel álló, lágyabb ecsetkezelése arra enged következtetni, hogy felfigyelt korának új hangjaira s törekvéseire is. A természet nyugalmát nem zavarja ezeken az erdőrészleteken semmi, mint ahogy távol áll tőle mindaz, ami bármi módon megbonthatná a természet idillikus harmóniáját. Telepy Károly művészetének tárgyalásánál elsősorban arra kell feletet adnunk, mit jelent működése a magyar tájképfestészet területén. Olyan időszakban indul el pályáján, mely hazánk történetének egyik legsötétebb korszaka volt s ezért kell megbecsülnünk azt a törekvést, hogy elsősorban a hazai történelmi tájakat örökítette meg. A Markot követők között egyike azoknak, akik leglazább szálakkal kapcsolódnak az iskolát teremtő mesterhez. Közvetlenül és feltétlen hatottak rá a Claude Lorraine tanulságait továbbfejlesztő német művészek munkái, azonban ő egyéniségének megfelelően használta fel a tapasztalatokat. Szemléletében romantikus vonásokkal találkozunk, érzelmes hangulati elemekkel gazdagítja motívumait. Nagy távlatú egységeket foglal össze, a természet változatosságait igyekszik megragadni. Kompozíciós megoldására nem találunk egyöntetű sémát, sokféle módon választja ki az ábrázolandó táj részletét. A megoldásban a természetim ragaszkodás mellett bizonyos romantikus átköltés tapasztalható. A kulisszaszerű szerkesztés csak néhány képén mutatható ki, igen sok esetben diagonális, centrális vagy aszimmetrikus, esetleges a megoldás. A tájat élénkítő, azt magyarázó, vagy hangulatát kiemelő Staffage alakok csaknem minden képén megtalálhatók, azonban ezek a mindennapi élet eleven figurái s a tájak karakterét igen jól kiegészítik. Színkezelést az elődöktől tanult. Az Aka38 Déri Múzeum Évkönyve 593
