A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Dankó Imre: Hajdúböszörmény népi építkezése

ban általában szarvasmarhát és lovat tartanak. Az istállóban nemcsak elkülönítették ezt a kétfajta állatot egymástól, hanem némely esetben külön tehénistállót és külön lóistállót is építettek. A polgárházak nagy udvarain sokszor találunk ideiglenes építésű nyári istállókat is. Ezek voltaképpen csak afféle „állások"; négy vagy több oszlopra állított nád, kukoricaszár, vagy lombtetők, az eső, a nap ellen és egy-egy jászol. A hajdúböszörményiek nagyszabású, virágzó állattenyésztéséből fakad, hogy a böszörményi udvaroknak az istálló után következő legfontosabb építménye a szénatartó. Ezek az építmények általában fából készülnek. Legegyszerűbb formái azok, amikor négy magas karóra sátortetőt emelnek. A tető mozdulatlan, az oldalait pedig belécezik. Sok esetben a szénát nem közvetlenül a földre helyezik a szénatartókban, hanem egy-másfél méter magasságban alját csinálnak a szénatartónak. Ezáltal a széna nem nedveződik fel és a szénatartó alatt nagyszerű hely keletkezik a baromfiak számára. Minthogy a szénatartók magasak, sokszor a 4—5 métert is elérik, nélkülözhetetlen tartozékuk egy beépített létra is. Ugyancsak az állattenyésztés fontosságára utal az az építésbeli sajátosság, hogy a szénatartót sok esetben összeépítik a góréval, vagy más terménytároló építménnyel, például magtárral. Az ilyen, magtárral vagy esetlegesen disznóóllal 35. Talpas ólasgóré vázrajza. — A felső térben újabban szénát is tartottak. 36. Lévai Sándor ólas góréja. Hajdúböszörmény, Sillye Gábor u. 11. — Talpas, cseréptetős, ólrésze meszelt. 410