A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Dankó Imre: Hajdúböszörmény népi építkezése

Egyébként — visszatérve a böszörményi ház részeihez, sajátságaihoz — a böszörményi paraszt ház egysoros. Néhány esetben azáltal vált kétsorossá, hogy a tornácot beépítették és részeiből helyiségeket képeztek ki. Már a századfordulóra a legtöbb böszörményi parasztházban a kamra eredeti funkciója megszűnt. Átalakították lakószobának, a kamra pedig egy, a házhoz toldott helyiségben nyert elhelyezést, illetőleg ekkorára elterjedtek az udvarokon azok a tároló építmények (góré, magtár, verem stb.) melyek a kamrát nagymértékben tehermentesítették. A századfordulótól kezdődően a házhoz tartozó kamrák mindinkább éléskamrákká alakultak át, ma pedig majd teljes mértékben azok. A böszörményi parasztház tornáca az épület szerves része, vele egy tetőszerkezet alatt van. Nem toldás s még olyan esetekben is szerkezetileg a lehető legnagyobb mértékben alkalmazkodik az épülethez, az épület tetőszerkezetéhez, ha valamilyen oknál fogva később épült. Aszerint, hogy a tornác lábai miből vannak, kétféle tornácot különböztetünk meg. „Darulábas" az olyan faoszlopú tornác neve, amelynél az oszlop felső vége alatt az oszlopból csapolással jobbra is balra is egy-egy ferde támasztó oszlop csatlakozik a tornácgerendához. Sok helyen nem ilyen darulábakat alkalmaznak, hanem az oszlop felső végére, akárcsak némely esetben a talpára is, egy rövid, vízszintes gerendadarabot erősítenek, így az oszlop T alakú lesz. A darulábú tornácoszlop egyik fajtája az, amikor a jobb és baloldali tartóoszlopok helyét egy-egy furészelten díszített, többségében áttört deszkalap foglalja el. Ahol ilyen díszt alkalmaznak, ott rendszerint a tornácgerendát kívülről elfedik egy, az aleó szélén „cakkosra fűrészelt deszkával. Az oszlopok talpai a legtöbb esetben a földben állanak. Néhány talpasat és még kevesebb tégla vagy alacsony téglalábon állót is találhatunk. A teljes talpas, azaz az olyan forma, hogy a talpgerenda az egész tornácon végighúzódik, nagyon ritka. Az emlékezet azt állítja, hogy régen gyakoribb, de kizárólagos soha sem volt. Igen sok azonban az olyan egyszerű oszlopos tornác ahol sem daruláb, sem fűrészelt deszkadísz, sem talp nincsen, hanem csak a sima, puszta oszlopot találjuk. Ennek az egyszerű fajtának az elterjedtségét magyarázza, hogy a faoszlopos tornácokat általában „oszlopos tornácoknak" nevezik. A másik fajta tornác a „kűoszlopos", „kűlábas". Ennek az a lényege, hogy a faoszlopok helyén téglából, ritkábban vályogból épített oszlopok tartják a tornácgerendát. A téglából készültek karcsúbbak, néhány kör metszetű is akad közöttük, míg a vályogból készültek vaskosabbak és négyzetes metszetűek. A „kűoszlopnak" általában egyszerű fejük és talpazatuk is van. Néhány esetben féloszlopokat is találhatunk, mint valamilyen átépítés csalhatatlan bizonyítékait. Míg az oszlopos, azaz faoszlopos tornácok többségükben földesek, mégcsak fel sem töltöttek, addig a kűoszloposak kissé feltöltöttek és zömükben ki vannak téglázva. A kűoszlopos tornác már rangot, bizonyos vagyoni és társadalmi fokot jelent. Ritkán találhatunk tornáckerítést is vagy mellvédet, deszkából, téglábólvályogból. Ilyenek olyan helyeken vannak, ahol az udvart nem kerítik el a ház előtt és a baromfiak szabadon járhatnak mindenütt. Legtöbb helyen azonban nincsen rájuk szükség, mert az udvart a ház előtt szőlőnek, virágoskertnek elkerítik, s így a baromfiak nem tudnak felmenni a tornácra. A böszörményi paraszt- és polgárház között lényeges különbség van. Az egyik leginkább szembetűnő különbség az, hogy a parasztházak tornáca, ereszalja, a polgárháznak viszont ámbitusa van. Az ámbitus abban különbözik a tornáctól, hogy mindig kűlábú és ívelt. Az olyan kűoszlopos tornácot pedig, amelynek az oszlopközeit beüvegezték; „verondának" nevezik. A veronda pótolja az előszobát, nagyobb mértékben az 1930-as évektől kezdődően terjedt el. 393