A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Lengyel Imre: Az Alföldi Hírlap 1849-ben

kapcsolatosan; többek nevében azt kéri, hogy „...arra különösen kellő gond fordíttassék, hogy miután a polgári rabszolgaság bilincseit annyi véráldozattal lerázni törekszünk, egyházi, — polgári élet hatására is minden bizonnyal átnyúló — bilincsek közé ne szoríttassunk." (62. sz. 1849. jún. 17.) A hónap utolsó napjaiban az Alföldi Hírlap tudósítása szerint két esemény foglalkoztatja a debreceni közvéleményt: az általános népfelkelés elrendelése és a hadifogoly tisztek elszállításával kapcsolatos incidens. Az elsővel kapcsolatosan dicsérőleg említi meg a lap, hogy „elaggatt egyének" milyen készséggel álltak be sorba, ugyanekkor sok volt „a fegyvertelen bámuló, erőteljes fiatalság", de reméli, hogy „ha a vész órája üt, senki sem leend Debreczenben, ki fegyvert ne emeljen a haza ellensége ellen". (70. sz. 1849. júl. 24.) Az osztrák hadifogoly tisztek elszállításával kapcsolatos népharag megnyilvánulásáról Szűcs István számol be az Alföldi Hírlapban meglehetősen józan hangon. Hogy az osztrák áldozatokat követelő incidensből mennyi volt az osztrák provokáció és mennyi a méltánytalan emberi indulat, ma már nehezen állapítható meg. Az Alföldi Hírlap tudósítójának az ítélete azonban ma is helytálló: „Ha nem hibások a fogolytisztek, helytelen volt az eljárás, ha hibásak, akkor a törvényszéknek kellett volna ítélni. Ha a nép nevében így cselekszik, ez fejetlenség, mitől isten óvjon minden társaságot." (70. sz. 1849. júl. 24.) Az Alföldi Hírlap utolsó számaiban Debrecen első orosz megszállásának rövid leírását kapjuk Szűcs István tollából. Az orosz csapatok júl. 3-án a déli órákban vonultak be ünnepélyesen a városba. Ellenállásra, mivel Debrecenben katonaság nem tartózkodott, nem került sor. Ellátásukra 43 000 kenyeret, 67 vágómarhát, ezenkívül rengeteg szénát, zabot és szalmát kellett rendelkezésre bocsátani. Az elszállásolás során a 26. sorezred a Hatvan utcán, a 25. a Péterfián, a 24. a főiskola épületében és az Egyház téren kapott helyet. Nagyobb csapatok táboroztak még a péterfiai, Hatvan, Várad, Cegléd, Csapó és Miklós utcai kapuk előtt. Czeodajeff tábornagy a Cegléd [a mai Kossuth] utcán a Kis Orbán János-féle házban, Paskievics herceg a Piac utcán [a mai Vörös Hadsereg útján] a Ricklféle házban szállt meg. A legelső orosz rendelet a fogoly osztrák tisztek elleni népharag kivizsgálásával foglalkozott. Ebben az ügyben a város elöljárósága már júl. 1-én intézkedett. A további rendeletek a fegyverek beszolgáltatására, a boltok kinyitására vonatkoztak. Az Alföldi Hírlap cáfolja, hogy a nemzetőr tiszteknek bántódásuk lett volna: „Élnek biz ezek máig is mindnyájan, éljenek is a hazának s e városnak javára s boldogítására!!" (73. sz. 1849. júl. 31.) Júl. 5-én a főparancsnokság hódoló nyilatkozat kiadására kényszerítette a város vezetőségét. Ezzel kapcsolatosan megjegyzi az Alföldi Hírlap szerkesztője: „E nyilatkozat, bár szuronyok és ágyúk által volt kikényszerítve, mégis lehetett volna kissé bátrabb." (74. sz. 1849. aug. 2.) A nyilatkozat szétosztása előtt az orosz csapatok parancsot kaptak a visszavonulásra Tokajon át Miskolcra. Júl. 7-én megtörtént az elvonulás az utolsó szál emberig. Debrecen első megszállása véget ért, júl. 11-én Korponay ezredes csapatai jelentek meg ismét Debrecenben. Majd elkövetkezett aug. 2-a a debreceni csatavesztés és az az 1848—49-es Alföldi Hírlap megjelenésének utolsó napja. 340