A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Soproni Sándor: Valentinianuskori éremlelet Hajdúnánás–Tedejről

Legújabban Lányi Vera foglalkozott részletesen a sisciai verde Valentinia­nus-kori verdejeleinek keltezésével 7 , és az ő összeállítása alapján a RIC XXXIII. sorozatba tartozó verdejel a 374. évre keltezhető. Leletünk elrejtést idejére vonatko­zóan terminus post quem-nek. tehát a 374. évet kell tekintenünk. Hogy a legkésőbbi veret kibocsátása és a lelet elrejtése között mennyi idő telhetett el, azt csak hozzá­vetőlegesen tudjuk megállapítani. A lelet elrejtésére a legvalószínűbb időpont a 370-es évek második fele, amikor egyrészt a hunok előőrseinek megjelenése a Kárpátmedencében, másrészt a hadrianopolisi csata utáni népmozgalmak szol­gáltathattak okot 8 . Az éremlelet zömét képező Valentinianus-kori veretek aránylag jó fentartásúak, így a sisciai verde első emissziói is viszonylag kevéssé kopottak. Ez a idejére viszonylagos támpont nyújthat s valószínű­síti azt a feltevést, hogy a IV. század 70-es éveinek közepén kerülhet földbe érem­leletünk. Numizmatikai szempontból a lelet néhány, a RIC-ben nem szereplő, illet­ve a RIC-től eltérő darabjára hívnánk fel a figyelmet. A sisciai verde eddigi beosztását bizonyos mértékig megváltoztatja a lelet egyik darabja, amennyiben eddigi ismereteink szerint Valens részére a Gloria típus verése a XII. sorozatban megszűnt. 9 A XXVI. sorozatban azonban a mi leletünkben az A officina veretei között megjelenik a Valens részére vert Gloria típus (I. t. 8. kép), melyet a XIII. sorozattól csak Valentinianusnak és Gratianus­nak vertek. Gratianus trónralépését követő új beosztással kapcsolatban 10 szintén szolgáltat újabb adalékot leletünk: a D ^ officina még a XI. sorozatban is készíti Valentinianus részére a Gloria típust. Valószínű, hogy a XI. sorozat offi­cina beosztása azonos lehetett a X. sorozat officina beosztásával s a végleges el­rendeződés a XI. sorozatban történhetett meg. Az emisszió elején feltehetően még a régi officina beosztással dolgozott a verde, majd még ebben a sorozatban megtörtént az új beosztás. A többi verde veretei közül néhány kisebb eltérésre hívnánk fel még a fi­gyelmet, így az antiochiai verde Valens részére vert Gloria veretén [(RIC 35(b)] a bal oldali mezőben с jel olvasható '_, (I. t. 4. kép). Valens rómavárosi Securitas veretén a XI. sorozatban [RIC 17(b) és 24(b)] az RTERTIA verdejel is előfordul (I. t. 5. kép). Két hibás veret is található a leletegyüttesben: Valens egyik thessalonicai Securitas-án [RIC 18(b)] a hátlapon Securitas feje hiányzik, míg az előlapon a császár feje kétszeresen van kinyomva (I. t. 6. kép), míg Grati­anus sisciai Gloria veretén [RIC 14(c)] a császár nevéből hiányzik a V betű (I. t. 7. kép). A tedeji lelet összetétele nagyjából megegyezik a hasonló korú pannóniai érem­leletek összetételével. 11 A pannóniai Valentinianus-kori kincsleletekben nagyjából azonos sorrend alakult ki a verdék között: Siscia, Aquileia, Thessalonica, Roma veretei a leggyakoribbak. 13 A tedeji leletben is (1. táblázat) a sisciai verde veretei vannak legnagyobb számban képviselve (313 db), majd jóval kevesebb darabbal az aquileiai (90 db), a thessalonicai (72 db) s végül a rómavárosi verde (62 db) zárja a sort a számottevőbb anyagot képviselő verdék között. Pannónia Valen­tinianus-kori éremleleteivel összehasonlítva kitűnik, hogy a tedeji leletben a sisciai veretek százalékosan jelentősebb hányadot képviselnek, mintatöbbi leletben. Nagy álta­lánosságban azonban lényeges eltérést nem találunk a tedeji és a pannóniai le­letek összetételében. 112

Next

/
Oldalképek
Tartalom