A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)
Mesterházy Károly: Beszámoló az 1965. évi biharkeresztes–ártándi ásatásról
Ez a kétféle jelenség indokolja, hogy fokozott figyelmet kell fordítanunk a temetkezési szokásokra, a temetkezések rendszerére. Szükséges a X— XI. századi temetők tipológiájának összeállítása. Véleményünk szerint ez a legjárhatóbb út a honfoglaló magyarság törzseinek régészeti megfigyelésére. Egy adott területen a legjellegzetesebb temető típus a területet megszálló és birtokba vevő törzs emlékanyagát kell, hogy tartalmazza. Biztos, hogy a legjellegzetesebb temető típuson kívül még számos más rendszerű temetőt fogunk egy-egy törzs szállásterületén találni, hiszen az egyébként sem teljesen egységes törzsi-nemzetségi szervezet a telepítések következtében még inkább felbomlott. Azonban a X. században és még a XI. század elején is a pogány temetkezési szokásokat őrző temetőkben egy-egy etnikai csoport hagyományai kimutathatók. Egy zárt területen pedig nyilvánvalóan a foglaló törzs temetői vannak számbeli fölényben. A temetők szerkezetének kutatása a temetési, viseleti és egyéb szokásokkal együttesen megkönnyíti majd a X. századi s talán még a XI. századi nem magyar népesség emlékanyagának, vagy csak temetőinek tanulmányozását. Egyelőre a Kárpát-medence X— XI. századi emlékanyagában nem tudunk kimutatni olyan tárgytípusokat, melyek a szláv etnikum kizárólagos jelzői lennének. Ismerünk szláv eredetű ékszereket, mint pl. az egyszerű S végű hajkarika, 16 a törtezüst kincsekből ismert ékszereket (Halimbán, 17 Sorokpolányon, 18 Székesfehérvár-Maroshegy II. temető, 19 Darufalván, 20 Nyitra-Zoboraljáról 21 ), melyek szláv területről kerültek hozzánk, de mint kereskedelmi árucikkek, nem alkalmasak etnikum meghatározására. A VIII— X. századból ismerünk szláv temetőket ill. temetkezéseket. Ezek közül jelentősek a hamvasztásos urnasírok (Pókaszepetk, 22 Csongrád-Felgyő, 23 Pilismarót-Basaharc, 24 Dévényújfalu, 25 Zsitvabesenyő, 26 és a X. századból (!) származó királyhelmeci sírok, 27 stb.),valamint néhány felvidéki csontvázas temető (Szakolca, 28 Nyitra-Lupka, 29 Dévény, 30 stb.) Miután megismerjük az avar temetők rendszerét, ill. ismerjük alapegységüket és azok régészeti vetületét, a jellegzetes családi egységeket, ezek emlékanyagát, 31 valamint ismerjük a X— XI. századi magyar köznépi emlékanyagot, 32 jellegzetes temetkezési rendszerüket, az apai ill. anyai ( ?) jogú családi szerkezet temetkezésekben megnyilvánuló vetületét, 33 reméljük sor kerülhet a magyarországi szlávság sírjainak, temetkezéseinek elválasztására. Az alföldi temetők 100—130 körüli sírszáma másfajta életmóddal kapcsolatos, mint a dunántúli, néha ezres sírszámú temetőké. Valószínű, hogy az Alföldön a lakosság legnagyobb része pásztorkodó életmódot folytatott, s ezt csak szükség szerint egészítette ki a földművelés. A nagy sírszámú temetők népességénél a földművelésnek kellett a nagyobb szerepet játszania. Alapegységeikben ezek a nagy temetők is hasonlóak voltak az alföldi temetőkhöz, de a huzamosabb ideig való egyhelyben lakás a temetők képét lényegesen megváltoztatta. Megfigyelhettük azt is, hogy az alföldi temetők sírjaiban vagy nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem találunk edényt, bár a késő avar korban itt is általános szokás volt az edény melléklet. A X— XI. századi dunántúli temetőkben is gyakran találunk kerámiát. Az eltérés okát szintén a pásztorkodó életmódban láthatjuk. A felvetődő kérdések számának további szaporítása nem célunk. Az elmondottak után csak annyit kívánunk megjegyezni, hogy honfoglaláskori történetünk további kutatásához sok gondosan és teljesen feltárt temetőre van szükségünk. Kutatásainkat a X— XI. századi települések körzetében kell folytatnunk az ország különböző tájain, így a temetők elemzésétől is jelentős eredményeket várhatunk. * 5 Déri Múzeum Évkönyve 65
