A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Mesterházy Károly: Beszámoló az 1965. évi biharkeresztes–ártándi ásatásról

A X. és XI. században újra temető volt Nagyfarkasdomb, a honfoglaló magyarok és utódaik, az először 1075-ben említett Artánd lakói temetkeztek ide. Ügy hiszem, hogy e rövid felsorolás is rávilágít a nagyfarkasdombi ásatás rendkívülijelentőségére. A hun korszakot megelőző népesség vizsgálatához alapvető fontosságú a IV—

V. századi temető. Ennek a temetőnek emlékei a már említett púpos hátú fésű és a Déri Múzeumba 1934-ben bekerült edények. A feldúlt terület nagysága és az általunk feltárt anyag ismeretében állíthatjuk, hogy több száz értékes tárgy került a műkereskedelembe. A domb homokja rendkívül jó állapotban őrizte meg a kisebb kerámiát, de még a nagyobb méretű vastagabb falú kelta edényeket is. A IV—

V. századi temető sírjai három fajta tájolásúak: I. E—D tájolású sírok. Jellemzőjük a viselet: a két cipőcsat, két csat a medencén. Jobb kéz mellett vas kés, fej mellett edény (1. kép) IL Ny—

К tájolású sírok. Jellemző viseleti tárgyaik nincsenek. Keramikájuk azonos jellegű az előbbi csoportéval. III. D—E tájolású sírok. Csak e csoport sírjaiban találtunk eddig fibulát. Keramikájuk eltér az előző csoportokétól. Az első és második csoport keramikája jellegzetes csernyahov-marosszentannai típusú kerámia. Temetőnk — kerámikáját tekintve — összekötő kapocs a marosszentannai és csongrádi temető között.

5 Az 57. sz. sír kardjának majdnem pontos párhuzamát ismerjük Szirmabesenyőről,

6 a 71. sz. sír csatja rokona az érmihályfalvi

7 sír csatjának. Ezek az adatok megerősítik Bóna I. feltevését, hogy az ártándi germán leleteket a hun korszakot megelőző gepida lakosság emlékeinek kell tartanunk.

8 A gepida temető anyaga rendkívül alkalmasnak látszik arra, hogy segítségével a hun kort megelőző gepida anyagot meghatározzuk. A Biharkeresztes-ártándi 1965. évi ásatás emlékanyagából legjelentősebb a X—

XI. századi temető. Nagyon fontos számunkra az, hogy Artánd lakói a Nagyfarkasdombtól D-re a határsávig terjedő részt ma is Sziget-пек nevezik. Ez a terület még nem régen is vízállásos rét volt, csak újabban művelik egy részét. A garamszentbenedeki apátság alapítólevele szerint I. Géza Artándot, más néven Rikács-ot hozzá tartozó szigettel együtt az apátságnak adományozza. Ha a terület Árpád-kori vízrajzi képét rekonstruáljuk, akkor nyilvánvaló, hogy ez a sziget csakis a mai Nagyfarkasdomb lehet. így bizonyosak vagyunk abban, hogy a korai okleveles adatokkal rendelkező X—

XI. századi Artánd egyik temetkező helyét találtuk meg. Az oklevélből megtudjuk, hogy Ártándnak 1075-ben 120 háznépnyi lakója volt, ami abban az időben rendkívül nagy szám. Ha egy család lélekszámát ötnek vesszük, akkor Artánd lakóinak a száma a XI. század közepén 600 körül lehetett. Azt is megtudjuk az oklevélből, hogy mivel foglalkoztak az ártándiak.

5 Milyen adatokat tudunk meg a feltárt emlékanyagból ? Először is azt, hogy a temetkezés még a X. század első felében megkezdődött. Kétségtelenül igazolja ezt a rozettás lószerszámos, nyerges női sír. A lószerszám veretei aranyozott ezüstből készültek, nyergét ezüst lemezek díszítették. A temető eddig feltárt részében ez az egyetlen rangos sír. A többi sírban a hagyományos köznépi emlékanyagot találtuk. A sírok sorokat alkottak s egy-egy sorban mindig női sír volt a legrangosabb. (2. kép) A temetkezést pénzekkel keltezhetően az 1070-es évekig követhetjük nyomon. A temetőbe következtethetően 120—130 ember temetkezett, ebből arra gondolhatunk, hogy Artánd lakói több kisebb temetőt használtak. Előzetes számítások szerint a Nagyfarkasdombon még három sírcsoportot 62