A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Adatközlések - Kövér Sándor: Az 1739. évi fekete halál Hajdúböszörményben

Bentzig Mátyás (aki pestisorvos is volt) és Faber Fülöp doktorok működtek. Böszörményben ebben az időben nem volt orvos. A Hajdúkerület első főorvosa 1774-ben Polgári Mihály volt, aki Utrechtben tanult. Az 1768-ban kiadott helytartótanácsi rendelet kötelezte a megyéket diplomás orvos tartására, ami ellen azok kézzel-lábbal tiltakoztak. Orvost, borbélyt pestisjárvány idején különben se nagyon hívtak a beteghez, mert az terjedt el, hogy aki iszik a gyógyszerükből, az csakhamar rosszabbul lesz és rövid idő múlva meghal. 1739-ben egyes helyeken egyenesen bántalmazták a pestisorvosokat, úgyhogy katonaságot rendeltek ki védelmükre. A pestisben elhaltakat rendszerint tömegsírba temették. Hogy Hajdúböszörményben 1739-ben hol volt a temető, arra nincs biztos adatunk, de van támpontunk arra, hogy a pestisben elhaltak a mostani Rákóczi Ferenc utca, Korpona utca, Hadházi utca és a Mátyás király körút által bezárt temetőbe kerültek, mert az 1782-es Bek Pál-féle térképen ez a temető, mint régi temető szerepel, melynek csak a belső határvonalán voltak lakóházak, egyébként elhagyott temetőkert volt. 1782-ben négy temető működött: 3 református: és pedig a fürdőkert, a cigányteleppel szomszédos és az Újfehértói úttól balra eső újtelepülés területén, továbbá egy gör. katolikus a Damjanich utca végén. Ezek a temetők tehát 1782 előtt nyíltak meg és az 1831-es kolerajárvány után néhány év múlva megteltek, mert a mostani keleti ref. temető 1836-ban, a nyugati 1839-ben nyílt meg. Valószínűnek látszik, hogy az 1782-ben már lezárt, kisebb részben már lakott régi temetőt 1739-ben még használták, mert a temetői jelleg a lezárás után 30 év múlva szokott megszűnni. Megemlíthetjük, hogy az 1831-es nagy kolerajárvány alkalmával sokkal kevesebb volt a halottak száma, mint 1739-ben a pestisjárvány következtében, mert a kolerában elhalt reformátusok száma „csak" 473 volt. A járványok hatása sokrétű volt. Nagymértékben hatott a gazdasági állapotra, az emberek erkölcsi és kulturális életére, a politikai viszonyokra. Erkölcsi, lelki hatása megnyilvánult aggodalomban, halálfélelemben; a babonák nagyfokú elterjedésében; az élvezetekben való elmerülésben, nem egyszer orgiákban, táncőrületben (danse macabre), önostorozási járványban (flagellánsok), máskor közönyösségben, nemtörődömségben, magárahagyásban (menekülésben); ismét másoknál önfeláldozásban (papok, orvosok, betegápolók), nem egyszer a zsidók üldözésében (kútmérgezéssel való gyanúsítás). Sok helyen megrendítette a nép vallásos hitét az egyházi járványellenes eljárások (búcsújárás, körmenet stb.) hiábavalósága, melyek csak a járvány fokozódó terjedését segítették elő. Hatása az egészségügyi kultúrára is jelentős volt: a talaj tisztaságának kérdése, a vízvezeték korszerű fejlesztése a járványoknak (főleg a kolerának) köszönhető. De a pestis (a leprával együtt) a kórházak korszerű fejlesztését is elősegítette; bizonyos szokások elhagyása és újak keletkezése is sok esetben fertőző betegségekkel állott kapcsolatban (szakállviselet, csókolózás), megváltozott a fürdőhigénia is. Lényegében a pestis teremtette meg a modern higiéniát. A pestisjárványok vetették meg a népesedési statisztika alapjait. Az 1703-ban kezdődött pestis, amely 1708—1711 között is dühöngött, lett Rákóczi Ferenc egyik végzete. Az 1708-as járványban Magyarországon és Erdélyben legalább másfélmillió ember halt meg. 1711-ben Rákóczi Érsekújvár felmentésére indult 16 000 főnyi seregével. A sereg Vácnál már 3000 főre olvadt és Érsekújvár elesett. A pestis miatt éjszaka elszökdösött a katonaság, mert — mint mondották — vérükkel szívesen harcolnak a hazáért, de dögben nem akarnak elpusztulni. Kassa városából a kuruc helyőrség hajdú tagjai köteleken ereszkedtek le a 576