A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Tanulmányok - Lengyel Imre: Wilh. Egger pinxit 1825 – A Lilla arckép festőjéről

meghódítására. Az eddig kizárólag főúri körökre szorítkozó arcképfestészet most már szélesebb körökben, a városi polgárság rétegeiben, a kereskedők és iparosok körében is érdeklődést keltett, s ezzel nagyban hozzájárult egyfelől ezeknek a tömegeknek a társadalmi felszabadulásához, másfelől a művészeti élet fejlődéséhez, hiszen az arcképfestészettel kapcsolatos igények kielégítése számos művésznek nyújtott kenyeret. Budán és Pesten se szeri, se száma a hazai és külföldi festőknek, akik ebben a vonatkozásban a közönség rendelkezésére állottak. Természetesen más tényezők is közrejátszottak a művészetek, elsősorban a képzőművészet egyes ágainak fejlődésében. A kulturális központtá fejlődő Pest-Budán ugyanekkor virágzásnak indul az időszaki sajtó, a folyóiratok, divatlapok és zsebkönyvek egész sora jelenik meg, s ezeknek illusztrációkra van szükségük. Amíg eddig csak az egyház és esetleg a főúri körök látták el munkával a festőket, most sok bel- és külföldi művész, festő, grafikus dolgozik a könyvkiadók szolgálatában. Ennek a pezsdülő irodalmi és művészeti életnek a sodrásába került bele Egger is sok társával együtt. Kazinczy az 1820-as évek végén írja e kor festőiről: „Pestnek és Budának most közel hatvan Festője van."

37 Lyka Károly még többre becsüli a pest-budai művészek számát: „. . . mintegy 300 festőt tudnánk felsorolni, akik ebben az időszakban ellátták közönségünket efajta cikkel..."

38 Az arcképfestők a reformországgyűlések idején elözönlötték Pozsonyt, s a diétán résztvevő rendek közül nem egy készíttette el az arcképét az elhúzódó ülésszak alatt. Sokan Pesten és Budán keresték fel az arcképfestőket. így tett Kazinczy is 1828-ban: „Nékem néhány képeim most készültek, de még egyike sem kész annyira, hogy megküldhessem. Júniusban azonban bizonyosan veszed. Festőm neve Richter Filep Antal, kit nehezen fogsz ismerni. Mihelytt ide érkezem, s gyógyuló egésségem nem tiltá tovább a kimenést, sorba járám a nevezetesebb Festőket, Donátot, Peskit, az azolta meghalt Krechet, Eggert, s eggyikével sem akarék valamit kezdeni, mert a két utolsó dolgozását nem egészen szerettem, az első igen öreg, a második pedig, mint az első is, többet pepecsel, az az kisdedebb gonddal fest, mint akarom."

39 Amint az itt, de már előbb is felsorolt nevekből látható, a festők között igen sok volt az idegen származású vagy egyenesen külföldi. Egger is megtartotta valószínűleg svájci állampolgárságát, mert a pesti polgárok névjegyzékében nem szerepel a neve.

40 Szintén svájci származású volt Schmid János, aki 1808-tól rézmetszéssel és kiadással, 1820-tól kezdve pedig litográfiával foglalkozott, Boutibone Lajossal és Lántz Józseffel együtt várakat ábrázoló kőnyomatokat adott ki.

41 Wilhelm Egger az eddig felkutatott és rendelkezésre álló képanyag után alapján ítélve nem volt nagyon termékeny festő, bár föltehető, hogy több műve vagy az ismeretlenség homályában lappang, vagy megsemmisült az idők viharaiban. Képeinek legnagyobb része a Vay-család ismeretségi körében készült és maradt meg jó ideig. Az szinte természetes, hogy az elsők közt barátja és nevelőtársa, Váradi Szabó János arcképét festette meg 1817-ben.

42 Másik ismert legkorábbi festménye 1819 tájáról való, és Cleinmann Károly pesti református lelkészt ábrázolja, aki a Vay-fiúkat konfirmálta; erről a képről Friedrich John rézmetszetet is készített.

43 Ugyanebben az évben készült miniatűr női arcképe, amelyet ismeretlen nőről elefántcsontra festett.

44 Megörökítette iskolájának nevezetesebb tanárait, elkészítette két tanártársának, Hoffmann Péternek és Willerding Jakabnak az arcképét. Ez utóbbi valószínűleg 1824-ből való. I. Ferenc egész alakos képét hivatalos megbízásból készíthette.

45 Megrendelőinek száma az 1820-as évek első felében növekszik erősen. 272