A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Tanulmányok - Károlyi György: Feljegyzések a népi egészségtan és gyógyítás köréből (Nyíracsád 1956–59 és 1964)

már" a lakosság körében, elkészülhetünk arra, hogy mindez „rövidesen" a múlté lesz. Nos, az azóta eltelt 60 esztendő bebizonyította, hogy a Liszt és mások hasonló jósolgatásai nem kellően megalapozottak. A szakember által tudományos szemlélettel végzett gyógyításból gyakran lesz népi gyógymód, s ha racionális magva elvész, csak a külsőségei maradnak meg, akkor akár babonává is alakulhat. Az ismeretközlés mai üteme ez utóbbi foknak az elérését már csaknem lehetetlenné teszi, de nem tudja teljesen kizárni. Mert meddig van meg az emberekben az igény a népi gyógymódra vagy a babonára ? A tudomány és egészségügyi ellátás színvonalától függően mindaddig, amíg a laikus szerinti tudományos felkészültség mellett is létezik gyógyíthatatlan betegség. Itt kell megpróbálnunk választ adni arra a kérdésre is, hogy a laikus által végzett ténykedések melyike tekinthető gyógymódnak, melyike babonának ? Túlságosan egyszerű, és ugyanezért félrevezető Lehmann állítása (idézi Verebély, 4) mely szerint „babona minden olyan általános feltevés, amely valamely kor tudományos ismeretével és vallásos tanításával ellenkezik". Ez a megfogalmazás nem veszi ugyanis figyelembe a pszichés faktort, amelynek pedig a modern orvostudomány — Pavlov kutatásai óta — egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít. (Azt talán megemlíteni is felesleges, hogy milyen ténybeli és logikai hiba akár csak ebből a szempontból is egyenlőségjelet tenni tudomány és vallás közé.) Vagy helyes-e az az álláspont, amelyet gyakran lehet hallani, s amely aszerint tesz különbséget babona vagy gyógymód között, hogy az adatközlő minek tartja ? Úgy gondolom, hogy ez olyan fokú szubjektivizmus, amelyet a tudomány nem engedhet meg. Egy eljárás, amelyet ma — teljes logikátlansága és a tudományos tényekkel való szembenállása miatt — babonának tartunk, a laikus közönség körében a „post hoc, ergo propter hoc" elv érvényesülése és egykor, esetleg régmúlt időkben panaceanak való tekintése miatt még ma is élhet. Ilyen elméletek kialakulásának manapság is tanúi lehetünk modern gyógyszerekkel kapcsolatban és ez teszi gyakorlatilag lehetetlenné a népi gyógymód és a babona éles elhatárolását. Ezt a folyamatot erősítik azok a közismert tények, hogy egyes népi gyógyszerek és gyógymódok tudományos kritikát is kiállottak és bekerültek a hivatalos orvostudomány fegyvertárába. De van ennek a kérdésnek egy másik oldala is. Egyet lehet érteni Vajkaival (13) abban, hogy a népi gyógymódok, népies szerek orvosi értékének megállapítása hazai irodalmunkból teljesen hiányzik. Ez pedig az egészségügyi nevelőmunkát is jelentős mértékben hátráltatja, (bizonytalanná teszi az orvost a meggyőző munkájában, néha komolytalanná teszi érvelését) és lehet, hogy használható szerektől fosztja meg az orvostudományt. Orvosaink adóssága ez, mert sem a gyűjtő, sem pedig a feldolgozó — értékelő munka nem lehet komplett aktív közreműködésük nélkül. Ezt érzi a néprajzkutató is (13), amikor azt írja, hogy „hiányzik az orvosszakember a betegség pontos meghatározásához". II. 1956—59. között Nyíracsád község körzeti orvosa voltam. Munkám során felfigyeltem arra, hogy olyan szavakat, kifejezéseket használnak a hozzám fordulók, amelyeknek jelentését nem ismerem, s egyiknek — másiknak képi megjelenítő ereje szinte megdöbbentően szép és találó. Minden rendszeresség és távolabbi cél nélkül feljegyeztem ezeket, néha az időpontot és azt is, hogy ki mondta. Időnként egy-egy gyógymódnak vagy babonának is hallottam hírét. Az ala242