A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Tanulmányok - Módy György: Polgár és Szentmargita 1848–1612 között

1580-as években annyira lecsökkent a lakossága, hogy az összeírok nem keresték fel. Az 1570—80-as években Adony, Miskebököny, Hugyaj, Köteles, Szovát, Ebes, Hegyes, Sziget, Zám, Tetétlen és Hort olyan pusztulást szenvedett, hogy az összeírás idején néptelenek lehettek, — ezért nem leljük fel ezeket sem. Az összeírok Báj falunál bejegyezték, hogy a török elpusztította. Sima az összeírás előtt nem sokkal szenvedte el a törökök rablását, a faluból több mint kétszáz „embert, lánygyermeket" hajtottak el. Dob-nál feljegyezték: „Az törökök megrablották sok puszta ház vagyon kiknek az urát az törökök hajtották el." Szegegyházát „Az elmúlt télen megrablották Karácsony előtt két héttel az pogány elhajtott 62 embert". Látjuk tehát, a viszonylagosan békésebb 1587. esztendőben is milyen szenvedéseknek voltak kitéve a védtelen falvak. A felsorolt falvak jól mutatják egy török portya útvonalát is. 1588-ban az összeírás szerint Polgáron (Polgár) 24 portát vettek fel. Az összeírásban összesen 45 nevet találunk. Két bíró szerepel, két szolga, egy jobbágynál jegyezték be, hogy ,,/e zallot", egy pedig újonnan épített házzal adómentes. 1594-ben tatár segédcsapatok pusztították-rabolták végig területünket. 1595 októberében birodalmi hadak keltek át a Tiszán a csegei réven. Garázdálkodásaiktól az egész környék szenvedett. Eger elfoglalása után pedig a mezőkeresztesi csatában először együttműködő királyi és erdélyi seregek szenvedtek végül is vereséget 1596. október 26-án. Ekkor a török-tatár hadak végig pusztították egész Nyugat-Szabolcsot. Bizonyos, hogy Polgár — közel esvén az ütközet színteréhez — és környéke nem kerülte el a csapásokat. De teljes pusztulásról és elnéptelenedésről még ekkor sem beszélhetünk. A debreceni református egyházmegye tasnádi zsinata 1597. január 16-án 23 társukkal együtt Lethenei Ambrust Polgárra (ad Polgár) és Telkibányai Pált Szentmargitára (ad Szent Margita) ordinálta lelkésznek.

31 A Balogh István által idézett 1599. évi adat, mely szerint Szentmargitán az ellenség közelsége miatt „a falubeliek egy Zygethben leven. . . kabdozva felkazalvan eleteket"

32 jól mutatja, hogy a pusztulás után is maradt népesség ősei falujában meghúzódva. 1599-ben megint a tatárok pusztítottak, 1600-ban pedig a törökök, majd Belgiojoso kassai főkapitány német zsoldosai dúlták végig az egész megyét. A megye déli része ettől kezdve majdnem két évtizedig elhagyott hódoltsági terület s a dicatorok kísérletet sem tettek az adó beszedésére.

33 A XVI. század végén Bihar és Szabolcs megyéket ért csapások a települések egy részét lakosaikkal együtt megsemmisítették, de teljes elnéptelenedésről csak a falvak 15 — 20%-ánál vannak adataink. A megmenekültek egy-két év után, de visszatértek régi otthonaikba. Az élet kontinuitása így még a legtöbbet szenvedett területen sem szakadt meg teljesen. A későbbi hajdúvárosokra vonatkozóan ezt bizonyította Rácz István. Ha Polgár és a már korábban is egyre néptelenedő Szentmargita áldozatául is esett az 1599/1600. évi pusztításoknak, valamelyes népesség meghúzódott itt, hiszen Rákóczi Lajos kallói kapitány korábbról elmaradt járandóságai fejében a királytól éppen ezeket a birtokokat kérte. Népesség nélküli területet — még ha értékesek is — bizonyára nem kért volna. A kancellária 1607. október 31-i leirata szerint ezek a birtokok — lévén az egri püspökségé — nem voltak ráruházhatok.

34 A Bocskai által letelepített hajdúságban azonban területünkön olyan új — a szó szoros értelmében vett — hatalmi tényező jelent meg, mellyel szemben a káptalan súlytalan volt. Ugyan a hajdúk még meg sem melegedtek adományozott otthonaikban, de a szabolcsi nemesség állandóan zaklatta, háborgatta őket. így került sor 1607/8-ban a második hajdú-felkelésre. Az 1607. december utolsó nap135