A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Marjai Márton: Ördögárok a debreceni Nagyerdőn

len védenek. Hasonló római sáncokat Németországban az egykori Germania tartományban találhatunk, itt pl. a rhaetiai 178 km hosszú vonalon 2,50 m magas 1 m széles téglafallal falazták el a határt Einigtől vagyis a Dunától a sváb Jurán keresztül Würtemberg határáig az államon lovasság és chattok támadása ellen. A határ többi szakaszán itt is csak árkot húztak, az árok előtt gerenda palánkot állítottak, ezt a sáncrendszert megfelelő távolságban előbb fatornyokkal, később kőtornyokkal erősítették meg. A németországi római sáncok szakszerű feltárása még a múlt században megtörtént. Ha az ottani adatok és felszíni hasonlóság alapján az Ördögárok rendszert kapcsolatba hozzuk a római limesekkel, előre is meg kell állapítanunk, hogy a Nagyalföld soha sem volt római tartomány. Mégis úgy gondoljuk, hogy az Ördögárok rendszert a rómaiakkal kell kapcsolatba hozni. Abban az időben a Nagyalföld különböző vándornépek tartózkodási helye volt. A rómaiak a Dunántúl meghódítását időszámításunk előtt 35-től időszámításunk után 9-ig fejezték be, és tartománnyá szervezték. Az új tartomány, Pannónia ellen a leghevesebb támadásokat a dákok intézték keletről. A dákok az őslakó trákok, az ókor titokzatos népeinek utódai. Időszámításunk előtt 1200 körül szervezkedtek a mai Erdély területén. Trák népfajta volt a géták vagy dákok népe, amelyet időszámításunk előtti első században Julius Caesar kortársa Burebista szervezett birodalommá. Országának határai a Fekete-tenger, a Balkán hegység, a Duna középső szakasza és a Dnyeper. Julius Caesar mielőtt meghalt, leszámolhatott volna Burebistával. Utóda, Octavianus Augustus harcolt ellenük időszámításunk előtt 31-ben az actiumi csatában. A rabszolgaszerző háborúkban folytonosan terjeszkedő római birodalommal szemben a dákok egyáltalán nem tanúsíthattak barátságos magatartást. Fejlett gazdálkodásuk, aranybányászatuk korán felkeltette a rómaiak érdeklődését Dácia kincsei iránt. így került sor a csaknem egy évszázadon át tartó dák háborúra. A dákok sorozatos betöréseit egyideig a leigázott területek lakossága is támogatta (pannon lázadás). A római birodalom határainak védelme ebben az időben már meglehetősen bizonytalanná vált nagyobb méretű támadásokkal szemben. Ekkor már csak más szakaszokról elvont légiókkal, hadosztályokkal tudták volna a dákokat visszaszorítani. Több római császár kénytelen volt adófizetéssel megvásárolni a fegyverszünetet. Megváltozott a helyzet a szarmaták megjelenésével a Duna—Tisza közén. Ezek a Közép-ázsiában élő iráni néptörzsek i. е. a IV. sz. végén a szomszédos mongol népek nyomására kimozdultak és nyugatra indultak. Az i. u. első évtizedben elérik a Duna—Tisza vonalát ésaDuna—Tiszaközén telepednek le. Ezen a területen a szarmata uralom kisebb-nagyobb megszakításokkal kb. 500 évig fennmaradt. Tehát a szarmaták éppenarómai—dák ellentétek kiéleződésekor ékelődtek a két birodalom közé. A szarmata törzsek nyugatra áramlása folytán számuk egyre szaporodott, helyet kértek és foglaltak maguknak. Mivel a megerősített Duna vonaltól nyugatra nem terjeszkedhettek, a Nagyalföldet népesítették be a Tiszától keletre a dák birodalomban a dákok engedélyével vagy inkább ellenére. A népvándorlás törzsei nem alkottak egységes államot csak laza törzsszövetségben éltek. Csak a törzs épített egy-egy földvárat, telephelye központja megerősítésére. Még a szovjet régészek által részletesen feltárt Dnyeper bal parti ún. szántó szkíták földjén is csak a falu, a „gorodiste" volt földsáncokkal körülvéve, de vidék vagy országrész nem. Debrecen környékén, Hajdú-Biharban is megfigyelhető egy-egy földvár körülárkolt földhányása. A Tócó-völgy különböző törzseinek, különböző korokban emelt földhányásai szolgálhattak idővel védelmi 89