A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Menyhárt József: Domanovszky György sgrafittoi Debrecenben

csolódó sötét foltok ritmusa a kompozíció alján egy határozott széles fekete, vízszintes sávban végződik. Horizontális irányban nem lehet a fekete foltok összefüggő ritmusáról, kapcsolásáról beszélni. Nyilvánvaló tehát, hogy a művész a kompozíció nyugalmát a vertikális összefüggésekkel — amelyek nemcsak a fekete, hanem a fehér foltok elhelyezésében is megmutatkozik —, oldotta meg nagyszerű tudással. A másik sgraffito a kupolacsarnok nyugati falán, az indulásicsarnok átjárója felett van. A kompozíció fő motívuma egy szekér előtti ötösfogat. Az előbbi sgraffito statikus kompozíciójával szemben itt az ábrázolást lendület, élénkebb ritmus jellemzi. A képbe balról jobbra befutó szekér előtt két, illetve három ló fut, egészen a kép jobb széléig. A lendületet itt is a fehér, de főleg a fekete foltok öszszefüggő, élénk ritmusa adja. A fekete foltok kifejező szép és lendületes ritmusa balról indul a szekéren ülő asszony és a lovakat hajtó férfi ruházatának fekete színeivel, amelyek kapcsolódnak a szekér és a szekér mellett az előtérben háttal álló asszony ruhájának fekete foltjaihoz. A fentről ívesen lefelé, majd merészen felfelé lendülő — az egész kompozíciót átölelő szép vonal indítását az előtérben háttal álló asszony figurája adja, jobbra billent törzsével, de főleg magasra emelt bal karjának mozdulatával. Ennek a karnak íves vonala fut tovább jobbra lefelé a szekér első kerekén át és szélesedik ki az asszony lábainál tömör fekete folttá, amely enyhe öblös ívben nyúlik el jobbra, a kompozíció közepéig. Innen merészen tör felfelé az ív összefüggő ritmusban, kihangsúlyozva a futó és ágaskodó lovak rajzát. A kompozíció lendületét fokozza a szekér elejétől jobbra felfelé futó fehér és fekete foltok kapcsolódó íve, amely a fent álló asszony jobbra lendülő karjában végződik. Amíg az első sgraffito tizennégy asszonyalakja közül egynek sem lendül magasba a karja, addig ezen a kompozíción az öt asszonyból háromnak magasba lendülő karjai a kép mozgalmasságát fokozzák. Domanovszky tökéletesen művészi tudással tudja ezen a kompozíción a lendületet érzékeltetni. A lendületet fokozza az ágaskodó ló rajza, amely nagyszerű befejezést nyer a háttérben álló aszszony jobb kezében lendülő drapériában. Ez a jobbra kiterjedő drapéria magasabban van, mint a bal- és jobbszélen a kompozíciót lezáró horizontális, fehér foltú kerítés rajz és így erőteljesen fokozza a kompozíció mozgalmasságát. Domanovszky Endre mindkét nagyméretű sgraffitoján a maga elé tűzött feladatot nemcsak tökéletes szerkesztéssel, komponálással tudta megoldani — murális feladatokon edzett erővel —, hanem a vérbeli festő kolorit érzékenységével adta meg azok színbeli szépségét is. A festői megjelenítés érdekében a már említett négy szín mellett használt egy ötödiket, egy szürkés okkeres színt is. Ezt azonban nem külön rétegben vitte rá a felületre, hanem a kívánt helyeken a fehér foltok gazdagítására a még meg nem száradt fehér rétegre fröcsköléssel vitte rá. Ugyancsak a festőiséget szolgálta a rétegek kibontásánál, visszakaparásánál a fésűkaparók alkalmazása. Ezek izgalmas, tónus-gazdag felületeket eredményeztek, szép és ízes átmeneteket biztosítva a színek között. Azonban nagy mértéktartással és fegyelemmel alkalmazza ezt a módszert és így csak fokozza általuk a fehér és fekete foltok dinamikus ritmusát. Vannak, akik szerint nem eléggé konkrét a sgraffitok jelenetein az alakok ruházatának, a szekereknek, kordéknak, lovaknak, kosaraknak, edényeknek debreceni illetve hajdúsági jellege. A falképeken — és így ezeken a sgraffitokon is — elképzelhetetlen egy régebbi fogalmú naturalizmus. A falkép momumentális jellegű, ünnepi hangvételű és szimbolikus jelentésű. Általában a cselekmény illúzionisztikus térben történik. Fontos, hogy a falkép értelmi konstrukciót kövessen, mert a modern architektúra síkszerű ábrázolásmódot követel. Ennek jegyében kompo272