A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Menyhárt József: Domanovszky György sgrafittoi Debrecenben

ritmikus rend. Nagy utat tett meg az első gobelinek óta és az új monumentális művészet legszebb alkotását hozta létre az újjászületett budapesti Gellért Szálló tea-szalonjába 1962-ben készült 3,20x5,20 m méretű új gobelinjében. A téma délutáni tea, tánc, zene, amelyet főleg női alakokkal érzékeltet. A könnyed, lebegő kék szín adja az alaphangulatot, a világos és sötét foltok ütemes ismétlődése pedig a kompozíció ritmusát. A tömbszerűen fogalmazott testek fogalmát karcsú lábak, kezek, nyakak finom mozgásával oldja fel. Az előre megszabott téma nem lehet akadálya a művészi kibontakozásnak. Amikor Domanovszky Endre (Szőnyi Istvánnal egyidőben) 1953-ban a Földművelési Minisztériumból kapott megbízásra megfestette a mezőgazdasági kiállítási csarnok főpavillonjában elhelyezésre kerülő hét nagyméretű panneau-ból álló sorozatot, már bizonyságot tett a murális feladatok megoldásához szükséges nagyszerű tudásáról. Mégis, amikor megkapja a megbízást a Dunaújvárosi Vasmű főbejáratát díszítő freskóra — mint maga mondotta — megijedt. „17 X3 méteres felület kétemelet magasságban — nem csekélység!" Az architektonikus keretbe illesztett falképben is az önkifejezés lehetőségeit kereste a művész, a díszítő és reprezentatív feladatokat egyaránt a festészet nyelvén kellett megoldania. Domanovszky megbirkózott a feladattal. A freskó nagyvonalú komponáltságában, nyugalmas, hullámzó ritmusában, a munkás-paraszt összefogás nagyszerű megfogalmazásában a monumentális freskót keltette új életre. Jellemző Domanovszky művészi magatartására és műves becsületességére, hogy a már harmadkész freskót leverette, mert színértékeivel nem volt megelégedve, és újrafestette olyan intenzív színekkel, amüyenek csak teliettek a rendelkezésére álló festékanyagból. További murális feladat volt számára a brüsszeli világkiállítás (1958) magyar pavilion ja emeleti kiállító termének két egymással derékszöget bezáró falára alumínium lemezekre festett nagyméretű képe. A csak nőket — munkálkodó nőket— ábrázoló festményen — a főleg kettesével kapcsolt figurák és a világos-sötét foltok harmonikus elosztása — ritmikus lendületet, nagyvonalúságot ad a kompozíciónak. Az 1961-ikév a nagyszabású sgraffito feladatok megoldásának éve Domanovszky Endre művészetében. Már megkapta a megbízást a debreceni új pályaudvar kupolatermét díszítő hatalmas méretű sgraffitokra. Közben azonban mintegy erejét ezen a műfajon is megpróbálva, elkészíti az újpesti Papp József tér új lakótelepén épült bérházak egyikének tűzfalán sgraffitoját. A sgraffito napjainkban új értelmet nyert. A századfordulói ornamentális jellegű sgraffitoi, az építészeti díszek helyébe főleg figurális — kompozíciós megoldások lépnek, szocialista tematikával. Domanovszky Endre már ennél a megbízásnál is biztos kézzel alakította ki a kompozíciót, amelyen a frízbe szorított alakokon keresztül, azoknak kettes — egyes — kettes — egyes... felépítésű ritmusával, a világos és sötét színek értelemszerű beállításával adja meg a mű nagyvonalúságát. A színek szinte ugyanazok, amelyeket a debreceni pályaudvari sgraffitoknális használt: világos (majdnem fehér), tompazöld és fekete. A sgraffitoknál a művész néhány — leggyakrabban kettőtől — négy színig — terjedő skálával egymásra felhordott színes malter-réteg segítségével, illetve ezeknek még a teljes száradás előtti visszakaparásával, kibontásával adja a képfelületet. S ez már meg is határozza munkája kereteit. Tiszta, részletezéstől mentes foltokkal, a világos és sötét határok harmonikus, ritmikus elosztásával és kiképzésével kell a kompozíciót felépítenie. A sgraffito tehát tömör, szűkszavú, a tárgyakat és a figurákat is síkban helyezi el és így erőteljesebb, lendületesebb mozgások érzékeltetésére nem nagyon ad alkalmat. 270