A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Gazdapusztai Gyula: Réz- és középkori telep és temető Tégláson

A kerámiai leletek, amelyek ugyancsak szórvány jellegűek a XI—

XIV. szd., azaz az Árpád-kor jellegzetes típusait (átfúrt peremű cserépbogrács töredéke IV. tábla bekarcolt vízszintes és hullámvonalas díszű töredékek III. tábla képviselik. Akadnak közöttük a későbbi időkre is keltezhető jobb kivitelű, fehérszínű edénytöredékek (V. tábla) is. A kerámiai anyagba jól beilleszkedik az a durva kivitelű, szürkésbarna színű aljtöredék, amelynek alján keresztalakú fenékbélyeg van (VI. tábla). Valamivel több eredményt adott a templomalap árkának és a temető egy részének a feltárása. Az ásatások idején az előbbit teljes egészében kibontottuk, míg az utóbbinak D-i részét kutattuk át (1. térkép). A kisméretű, szegényes, egyhajós falusi templom a terület legmagasabb pontján, E — D irányú homokdombon állott. A felszínen heverő téglatöredékek alapján helyzetét még az ásatások megkezdése előtt meg lehetett határozni. A templom félköríves apsisú, kisméretű építmény volt. Oldalhajó, vagy torony jelenlétét igazoló alapozás-maradványok nem kerültek elő. Irányítása Ny—K, apsisa K-nek nézett. Ny felől 1,7 m átmérőjű bejárat vezetett a hajóba, amelynek teljes szélessége 3,5 m volt. Az apsis bejáratánál ez 1,3 m-re szűkült össze. A szentély sugara 1,8 m, a templom teljes hossza 8,5 m volt. A templom felmenő téglafalának maradványait nem találtuk meg. A falak vastagságára csak az alapárok méretei alapján következtethetünk. Jól követhettük az alapozást és fény derült annak technikájára is. Az alapárok szélessége 0,5—0,7 m között váltakozott, mélysége pedig 1,05 — 1,34 m volt. Az árok a bejáratnál és a szentély előtti összeszűkülő résznél volt a legmélyebb (1. térkép). Az alapárok alján agyaggal kevert, szurokfekete kemény földréteg volt. Erre ritka sorba téglákat és azoknak töredékeit helyezték, majd több keményre döngölt fekete és sárga földréteg követte egymást. Legfelül apróra tört mész- és tégladarabok voltak (2. melléklet). A tetőszerkezetre vonatkozólag — értelemszerűen — semmiféle adattal sem rendelkezünk. Az alapozás technikájának ismeretében feltételesen arra is gondolhatunk, hogy a falak is hasonló technikával készültek. Ez viszont erősen emlékeztet az Alföldön ma is széleskörűen elterjedt ún. „vertfalú építkezés" módra. A terület téglában való szegénységére utal még az a körülmény is, hogy a felszínen viszonylag kevés tégla hevert (ezt később is elhordhatták), de különösen az, hogy az alapozásnál válogatás nélkül használtak egész téglákat, illetve ezeknek töredékeit. A téglák alakja és méretei megegyeztek a területen a XI—

XIV. szd.ban használtak alakjával és méreteivel. Ugyancsak megegyeztek ezek a temetkezési mellékletként felhasznált téglákkal is, mind méret, mind pedig kivitel tekintetében. A templomalap felső rétegében és a felszínen sok apró, fehér mésztöredék hevert. Ezért arra gondolhatunk, hogy a falakat fehérre festhették. Színes festésre utaló nyomokat nem találtunk. Meg kell még említenünk, hogy az alap DNy-i sarkában, közvetlenül árok elszíneződése felett, az árok irányával hegyes szöget bezáró laza, kettős téglasort találtunk, amely kb. 1,5 m hosszú volt. Ez szabálytalan alakú gödörbe torkollott, amelyben összedobált téglák, embercsontok és mázas kerámia töredékek voltak. E téglák alakja eltért a többitől: a templomalaphoz és a sírmellékletként felhasználtaknál rövidebbek és vastagabbak voltak. Mindezek alapján arra 117