A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Béres András: Terelők, terelőeszközök a hajdúsági pásztorok kezén

megy, megrepedezik, színét veszti. Aztán pedig akár tűzre is hajíthatja az ember, vélekednek a pásztorok. Ezért szokták rendszeresen zsírral kenegetgetni. A Hortobágyról, a hortobágyi pásztorkodásról szóló leírások majd mindegyikében találunk olyan részt, mely a pásztorok felszereléséről beszél. Olvashatjuk, hogy a pásztorok berakással díszítik karikásuk nyelét és botjukat. „Faragott botja van a méltóságos úrnak, ezüst végű botja van a tiszttartó úrnak, görbe botja van az ispánnak és béres gazdának,ólmos botja a kerülőnek, fütyköse a gulyásnak, bunkós botja a kanásznak, kampós botja van a juhásznak, ostornyele a béresnek, itt üres kézzel senki se jár", mondja Veres Péter Péter Balmazújváros és környékéről az ottani nép életéből írott egyik művében.

45 A bot nagysága, alakja és viselése elsősorban gazdájától függ, de meghatározza az is, hogy milyen pásztorról, csikós, gulyás, vagy pedig kondásról van szó. A hortobágyi pásztorbotokról igen sok tanulmányban történt említés, de részleteiben alig boncolják a kérdést, rövid és általános megjegyzéseken alig jutnak túl. Ez teszi szükségessé, hogy újszerű vizsgálattal körültekintőbben nézzük meg a díszítő stílus kérdését, helyét világosan megjelöljük az ország lényegében azonos, de stílusában más darabjai között.

46 A pásztorok tehát munkájukhoz mérten különböző botokat hordanak.

47 A csikós, gulyás és néha a kondás botja is nagyobbára árvatölgyfából készül, de nem ritka a kőris, veresgyűrű, som, kökény és szilvafa sem, amit az erdőszélek vagy kertek fáiból szerez a pásztor. Nélküle el sem lehet képzelni, nem pásztor a pásztor. S mint kedves kézbeli szerszámát igen gyakran művészien díszíti. Hosszúságát „testhez állónak" vágja.

48 A gulyás nagyobb, vastagabb, bunkós, kerek fejű botot hord, a csikósé vékonyabb, takarosabb, a kondás botja derékban görbül, a juhász szerszáma a hosszú nyelű kampó. A pásztorok között a legvastagabb botot a bikagulyás viseli, mert ő őrzi a legerősebb és legszilajabb jószágot, és ide kellenek a legerősebb, legtalpraesettebb bojtárok is.

49 A bot a pásztor kezében elsősorban terelőeszköz, mely a jószág közötti rendteremtésre és eligazításra szolgál. Meg kell azonban jegyezni, hogy igen goromba terelőeszköz, mely nagyon sok kárnak lehet eredője. A pásztor a jószág mellett nem hagyhatja el maga mellől. Többször súlyközéppontban markában fogja és vízszintesen tartja. Pulija vagy a bot elejénél, vagy a végénél nyargal mellette. Ha figyelmeztetőként lép a jószág közé, a bot fejét fogva felfelé tartja, vagy vékonyabbik végével felfelé vallanak támasztja, néha előre nyújtogatja, közben nagyokat kiált, tereli a jószágot s időnként végigméri egyik-másik gerincén. Az biztos, hogy kevesebbet kell futnia, ha jó botja, pulija és karikása van. Gyakran, ha indulatba jön, botját a jószág közé vágja. Bizony megtörténik, hogy a nagy botnak súlyos ütése kárt tesz. a jószág testi épségében is, különösen, mikor véggel éri. Nagyon sokszor megtörtént már az, hogy a kis borjúnak oldalát, vagy lábát eltörték, vagy a növendék marhának szarvát leütötték az ilyen botütések. Néha előfordult az is, hogy a kényelmesebb pásztorok meguntak vizet húzni a jószágnak, megunták a nehéz favedret emelgetni, s botjukat vágták a falka közé, elverték őket a vályútól. Ilyenkor csak úgy csattogott a bot a jószág hátán és szerencse, ha minden baj nélkül megesett a terelés. Természetesen ha a gazdák ezt megtudták — mert mindig tudomásukra jutott; — igen keményen megbüntették a pásztorokat. Előfordult különösen nagyobb kár esetén, ii» 163