A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Béres András: Terelők, terelőeszközök a hajdúsági pásztorok kezén

egyik az eleséget, másik a gúnyát, azaz ruházatot vitte. A szamár ilyen felszerelését „cakonpakk"-nak hívták. Mikor őszölni mentek, feltergenyéztek a szamárra, elindultak. Ha valahol rájuk esteledett, leszerelték a szamarat, leütötték a főzőfát és főztek.

15 Négy feleséges ember-bojtárhoz fogadtak egy tíz-tizenkét éves gyereket, ez volt a kenyeresbojtár, aki nem csinált mást, csak szállította a szamárral kifelé a 4—5 embernek és ugyanannyi kutyának való élelmet. Ez a kenyeresbojtár látogatta meg naponta a soros gazdát, s szamáron hozta a kenyeret és más eleséget, ő vitt a pásztoroknak ugyancsak szamárral ivóvizet, vagy szedegetett gallyat a főzéshez, vagy éppen árvaganét a tűzre.

16 A szamárra, ha talyigába fogták, akkor is rátették a fanyerget. Ez azért volt szükséges, hogy a rúd ne verje a vállát. A feltergenyézett szamár farára rendesen a pásztor is felült. Ha lefeküdt a juh, a juhász is lefeküdt mellé bundájába burkolózva, de az eleséget, azaz a tergenyét nem pakolta le. Csak ahol hosszasabban pihent. Egy pár óra múlva megindult a juh, felkelt a juhász is. Téli időszakban, novemberdecemberben mentek legeltetve 20—30 km-t is. Az esti hűvösben egy órácskátlefeküdtek, azután csak hajnalban álltak meg ismét pihenni. „A réten lefeküdtünk, a Zelemérbe felkeltünk." Reggel lepakoltak, früstököltek.

17 1930 körül még általános volt a szamártartás. Ma csak elvétve, igen ritkán találunk a juhászoknál szamarat. A juhász mindenhova azon járt. Szamárral ment a malomba eleségért. A hátára ült, ha a csárdába akart menni, de komáját is szamáron látogatta meg. A szamár télen nyáron a juhok közt járt. Igénytelen állat, mindenütt megél ott, ahol a juh megtalálja élelmét. A juh nem fél a szamártól sőt legelés közben megy a számár után. S a szamár pedig ordít, ha elmarad a birkától. A juhászok nagyon becsülték a szamarat. Hortobágyi juhászt el sem lehet képzelni szamár nélkül. A mátai állami gazdaság még 1957-ben is tartott szamárménest, részben a juhászigények kielégítésére. Mondják a tapasztalt pásztorok, hogy a szamár megérzi az esőt. Ha eső készülődik így mondták,,: Bőg a szamár, eső lesz", mire sok&zor „ne félj szamár, nem nagy lesz" volt a válasz szójáték formájában.

18 Eső előtt már jó előre hengergőzött a szamár a porban. S ha valaki időt jósolt arra azt mondták, „megérzi, mint szamár az esőt." A pásztoroknak legjobb, leghűségesebb, egyben legnélkülözhetetlenebb segítőtársa a kutya. A hajdúsági pásztorok háromfajta kutyát tartottak: komondort, kuvaszt és pulit. A kuvasz

19 lassan kipusztult. A komondor

20 hosszú ideig élt a pulival együtt, ma csak elvétve ha fellelhető, akkor is leginkább tanyákban, de elmaradhatatlanul megvan a nyáj mellett a puli

21

. A régi pásztorok a nagy kutyákat a farkasveszedelem miatt tartották

22 Szükség is volt rá, mert 1884-ben Fegyveres András juhász nyájából 93 juhát, 1887 telén a Gupcsó Mihály nánási tanyáján 70 darabot pocsékolt meg, 1897-ben pedig a Molnár Imre nyájából öt darabot vitt el a farkas.

23 A farkas a határ vizenyős, nádas részén tanyázott, s a kiéhezett farkasí'alkák veszedelmesen támadtak. Ezért volt szükség az erős kutyákra a nyáj mellett. Előfordult, hogy egy-egy nyájat 12 komondor őrzött s a kutyáknak egész éjjel be nem állt a szája. A nagy komondorokat maguk a pásztorok nevelték. „Ügy tanították, mint gyermeket a tanító." a nagy kutyák nem ijedtek meg a farkastól, de a csikasz farkas a kutya nyakát harapta át, ezért örvöt tettek rá, mely vagy bőrszíj jon átdugott szegekből vagy vasból készült.

24 Ez a farkast 157