A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Beke Albert: A „Nyugat” debreceni kapcsolataihoz

még olyan fényes érvei előtt sem. Ady nem vegyült vitánkba, ragyogó fényű, olajbarna szemét hol az avarnak rőt piros és citromsárga levelein hordozta körül, hol a hunyó napba meresztette, amelynek gyémántporos sugaraiban talán már ott látta az Illés szekerét, amely őt is elviendő lesz, hol az avarnak rőt piros és citromsárga levelein hordozta körül. Szavunkra csak akkor figyelt oda, mikor Ignotus is, én is közös tanítómesterünkre, Gyulai Pálra hivatkoztunk, aki akkor már a sír szélén állott és akit egy pár hét múlva bekövetkezett halálakor Ady olyan szívből fakadó versben siratott el, mintha ő is ott ült volna Gyulai előtt az egyetem padjain és hallgatta volna az örök csatázását. A nap lehanyatlott, az erdő sötétedni kezdett, én elbúcsúztam a Nyugat gárdájától, visszatértem az iskola hétköznapjához, de ennek az irodalmi ünnepnek az emlékét magamba zártam örökre". A Nagyerdő után a színház volt még hátra. „Ingyen páholyból hallgattuk meg az egyik színész által tiszteletünkre mondott néhány szót, aztán a vasútnál vacsoráztunk", — újságolja barátjának Tóth Árpád, akit életében először tiszteltek meg az íróknak kijáró efféle szokásos udvarias ünnepléssel S végül csípősen jegyzi meg, hogy a vasútnál „Kardos Samu szíveskedett némely irodalmi dolgokban kitanítani Ignotust, aztán elutaztak." Ám a 23 éves Tóth Árpád emlékezetében ez a nap még sokáig megmaradt. Nagy élményt jelentett számára a Móriczcal való megismerkedés; valóságos rajongó áradozással írja róla: „Különösen Móricz Zsigmondról szeretnék írni magának és Nagy Lajosnak. Csudálatosan kedves és rokonszenves ember, sokat beszélgetett velem. Huszonkilenc éves koráig nem közölték s ő tántoríthatatlanul dolgozott. A felesége ma is alig hiszi el, hogy mostmár az irodalomból is jól pénzelnek. Örökké az írásra gondol s oly erősen és komolyan dolgozik, hogy pl. első regényét, melyet ez év tavaszán fejezett be, megkritizálván a dolgot, képes volt megsemmisíteni! Lelkem örömére Kiss Józsefet ő sem állhatja ki. Kiss József azt merte neki mondani, hogy a novellája rövid azért a honoráriumért, amit ő egy novelláért ad! Móricz nagyon világosfejü és józan ember s a társas érintkezésben igénytelen s a végletekig egyszerű". De az sem érdektelen, hogy a költő-Ady megismerése után, milyen benyomást tett az ifjú poétára az emöer-Adyval való személyes találkozás? Az történt, ami annyi más Ady-hivővel: az ember-Aáy megismerése inkább kiábrándítóan hatott rá, mintsem megnyerőén. Nagyon jellemző, hogy azok az Ady-barátok, akiknek a neve elválaszthatatlanul egybeforrott Ady nevével: személyeseri szinte majdnem mindig távoltartották magukat az ember-Adytól, azért, hogy mellette tudjanak maradni a költő-Adynak. Legpéldaszerűbb erre Hatványnak és Földessynek az Adyhoz való viszonya. Kénytelenek voltak érezni, hogy ez a költő-fejedelem magánéleti vonatkozásaiban nem egyszerű gyötrő közelségű. Hatvány — lehet naivul, lehet, hogy nem, de tény — különválasztotta Adyban az embert a költőtől, s Földessy — aki Németh László kifejezésével élve, Adynak valósággal „harapós hűségű komondora" — is azt vallja, hogy bár „Adyt korom írói között (a XX. század minden magyar és külföldi íróját ideértve) összehasonlíthatatlanul a legnagyobbnak tartom", de „emberi volta nekem, Petőfi neveltjének, sokban idegen, különösen „magánéleti" vonatkozásaiban, bár egészben véve a legtisztább és legragyogóbb erkölcsű ember s a legpozitívabb jelenség író társai között". Ugyanezen a lelki folyamaton esett át vele kap215