A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

I. Dankó: Zur Frage der ethnischen Zusammensetzung der Hajdus

i gorúbban előírt kötelessége volt. Már Lenthe Dávid kapitány 1637-ben III. Ferdinándnak csak azzal a feltétellel tett hűségesküt, ha — úgymond — „hűtőmben, szabadságomban (és itt bizonyára a város szabadságára kell gondolnunk R. I.) és teörvényemben megh tart eö fölseghe".

54 Az 1641-ben kiadott procuratori instrukció mindjárt első pontjában arra utasította az ügyészt, „hogy az város szbadsága és privilégiuma ellen az procuratorok senki causáját fel ne vállalyák capitány avagy tanács hire vagy engedelme nélkül".

55 A bírónak és a tolmácsnak pedig a XVII. század végéről ránkmaradt esküszövege alapján arra kellett hitet tenni, hogy „városodnak igasságát és szabadságát mind az idegenek, mind a keresztények előtt oltalmazod.. ."

56 A szoboszlói tanács a város kiváltságainak biztosítása érdekében különösen Szabolcs vármegye nemességével hadakozott sokat. Szabolcs megye a hajdútelepüléseket kezdettől fogva nem nézte jó szemmel s az uralkodó előtt már 1613-ban azt az óhaját juttatta kifejezésre, hogy a hajdúkat jobbágyi sorba süllyessze vissza. 1618-ban aztán a szabolcsi nemességnek sikerült is annyit elérnie, hogy a hajdúvárosokat Szabolcs vármegye fennhatósága alá kényszerítette. Ekkor azonban még ennek nem volt nagyobb jelentősége, mert a katonailag ütőképes hajdúvárosok a megyei intézkedéseknek ellent tudtak állani s különben is — mint utaltunk rá — több esetben az erdélyi fejedelemség fennhatósága alá kerültek, a fejedelmek pedig a kallói kapitány fősége alá helyezték őket. A törököknek Magyarországról való kiűzésének időszakában aztán Szabolcs vármegyének a hajdúvárosok feletti uralmát sikerült elismertetnie: hadiadó fizetése alá vetette őket s a különféle katonai szállítások, forspontozás, katonai beszállásolás terhét is rájuk rótta. A hajdúvárosok amíg tudtak, tiltakoztak. Az ellenállás Szoboszlón odáig menet, hogy Szabolcs megye 1684-ben császári seregek tisztjeit arra hatalmazta fel, hogy a Szoboszlóra kivetett hadiadót katonai végrehajtással szedjék be. A király ugyan 1686-ban a hadiadó fizetése alól felmentette őket, Szabolcs megye azonban a zálogban bírt puszták ürügyén továbbra is csak vetett ki rájuk hadiadót, amit aztán Bécs nem is igen tilalmazott. Megállapíthatóan az összes hajdúvárosok közül Szoboszló fizette a legtöbb hadiadót. így pl. 1695-ben a hét hajdúvárosra kivetett 2160 forint összegből 690 forintot Szoboszlón hajtottak be, míg pl. ugyanakkor Vámospércs csak 120 forint erejéig adózott.

57 A szoboszlóra kirótt terhek városon belüli kivetése és behajtása természetesen a városi magisztrátus feladata volt. A városi tanácsra sokrétű gazdasági feladat is hárult. Tulajdonképpen a fentebb ismertetett kiváltságok is a város gazdasági életének fejlődését segítették elő. Ezen túlmenőleg azonban a városi tanács a gyakorlati intézkedések egész sorát valósította meg. így pl. köztudomású dolog az, hogy Szoboszló az alföldi ún. kertes városokhoz hasonlóan főképpen nem a földművelésre, hanem az állattenyésztésre rendezkedett be. A hajdúk nagymérvű állattenyésztésére igen jellemző Ralamb Kolos svéd királyi követ 1658-ból származó följegyzése: „Nem ritkaság, hogy a hajdú évenként 2—300 ökröt ád el magyar kereskedőknek, akik összevásárolják és azután Olaszországban és Ausztriában adják el... Disznót, ökröt akkora tömegben lát ott az ember, mint Németországban juhnyájakat, több ezret egycsomóban."

58 Minden bizonnyal Szoboszlón is ez lehetett a helyzet, mert a nemes tanács 1701-ben kénytelen volt úgy határozni — s ez is igen .96