A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Menyhárt József: Emlékezés Toroczkai Oszvaldra

benyomások kerülnek vásznamra. Barcarozsnyó és Töresvár romjainak romantikája még most is él bennem, pedig közel félszázada annak, hogy először rajzolgattam öreg tornyaikat, düledező falaikat. Állandóan modelljeim voltak diákkoromban a külváros kis házacskái is, szerettem düledező kerítéseiket, ormótlan, nagy zsindely tetőiket, pedig akkor még nem tudtam, mennyi szépség és lélek van ezekben a látszólag semmitmondó témákban. 1901-ben Székelyudvarhelyre kerültem; itt végeztem el a reáliskola utolsó osztályát és itt érettségiztem." A természet szeretetével megrakottan kerül Budapestre 1902-ben a Képzőművészeti Főiskolára — (akkor Mintarajziskola és Rajztanárképző) — ahol Székely Bertalan, Révész Imre, grafikában Olgyay Viktor tanítványa. Közben — egy nyáron — Nagybányán Réti Istvántól tanul. 1906-ban középiskolai rajztanári oklevelet szerez és Debrecenbe kerül. 1907-ben már a Debreceni Kereskedelmi Tanintézet tanári testülete névsorában szerepel. 1909-ben nősül és még abban az évben elindul feleségével első külföldi tanulmányútjára. Münchenben Hollósy Simon tanítványa, ahol a mester igen megszereti. Spanyol és Északolaszország beutazása után térnek haza. — 1911-ben ismét külföldre megy, Münchenben és Párizsban tölt egy esztendőt s utána végleg Debrecenben telepszik le. Nyarait azonban Hollósy Simon máramarosi müvésztelepén, Máramarosszigeten és Técsőn töltötte a mester mellett, annak haláláig (1918). Mi sem természetesebb mint hogy ennek az időszaknak festményein határozattan érzik a Hollósy hatás. „Ezek a képek a francia impresszionizmussal tartanak rokonságot. Finom természetlátás jellemzi őket, hangulatfestések, amelyekben a harmonikus színekben feloldott formák lágyságának összhatása a lényeg" — írja egyik méltatója. Ebből az időszakból való ,,Tiszai híd" című olajfestménve, amely teljesen magán hordja ezeket a jeleket.

1 A fiatal Toroczkai Oszvald jelentette ebben az időben Debrecenben a haladó művészt, a forradalmi festőt, aki lendületes ecsetkezelésű élénk színekben fogalmazott képeivel bizonyos mértékig mégis hökkentette az akkor még főleg akadémikus felfogású helyi festők (Bakoss Tibor, Pálfy József) művészetén szemlélődő debrecenieket. E sorok írója emlékszik, hogy mint még gimnazista egy alkalommal végig nézhette egy Toroczkai-festmény születését, melyet a festő a református Nagytemplom körteraszának nyugati részén állva, a templom előtti teret — a Piac-utca részletével festett röpke és lendületes ecsethúzásokkal, merész sárga és kék tónusokban, — és hallhatta a meg-megállók lekicsinylő megjegyzéseit, amik azonban egyáltalán nem zavarták a festőt. A lelkes, energikus, motorikus természetű Toroczkai Oszvald lendítőkerekévé vált a debreceni művészeti életnek, fáradságot nem ismerve munkálkodott azon, hogy a be-beálló holtpontokéi kimozdítsa, előre lendítse a képzőművészet ügyét. Az 1901-benalakult,,Debreceni Műpártoló Egyesület" — (később — a 30-as évekre — „Képzőművészek és Műpártolók Egyesülete") — működésébe is az ő ötletei vittek lendületet, életet. Bár a hivatalos Város 1908-tól rendszeresített évi segélyt juttat az Egyesületnek — amely így folyamatosan rendezheti kiállításait —, mégis főleg a Toroczkai ötletei alapján nyertek a kiállítások újabb és újabb érdeklődőket. 1911-ben — amár szokássá vált meghívásos módszer elejtésével — fővárosi művészek nélkül, teljesen önálló tárlatot rendez az Egyesület, bátran támaszkodva a helyi erőkre, fiatalok bevonására. — Az I. világháború kitörésével lanyhuló érdeklődés fokozásának újabb ötletét, a cigányzenés tárlatok gondolatát is 168