A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Domokos Ottó: Adatok a debreceni kékfestőipar történetéhez

Adatok a debreceni kékfestőipar történetéhez A 18. század végi statisztikákat böngészve Debrecen iparosainak ki­mutatására is rábukkanunk, melyben a nagyszámú kézművesek között csak három festőt és egy vászonnyomót találunk. 1 Első pillanatra világos, hogy e pár mester a helyi szükségleteknek csak kis töredékét képes kielé­gíteni, a többit az országos vásárokra sereglő szepességi festők és vászon­árusok biztosítják. Ennek a gyakorlatnak sok évtizedes hagyománya van, melyről első adataink 1737-ből származnak. A késmárki festők megállapo­dást kötnek arra vonatkozóan, hogy egy-egy mester a közelebbi és távo­labbi vásárokra mennyi és milyen árut vihet, elkerülendő a nagy kínálatot és az ebből következő alacsony árakat. Az egyezség hetedik pontja Debrecenbe két láda, mindegyikben 1500 rőf, kék, nyomott és mindenféle színezett kelme szállítását engedélyezi egy mester számára. A város felvevőképes­ségét, kereskedelmi forgalmának jelentőségét bizonyítja az egyezség másik két pontja is. Az egyik megtiltja, hogy a más vásárokról visszamaradó vásznat más fuvarosok útján becsempésszék Debrecenbe, a másik pedig a kereskedőkre, de főleg a tályai kiszab ó-asszonyokra ír elő szorgos ügye­letet, hogy azok egyes mesterek révén ne csempésszenek színes vásznat Debrecenbe. 2 Az egyezség ellen két mester ugyan fellázadt az ipar akadályo­zása címén, de a többség, 20 mester, akarata érvényesült és nyert megerősí­tést a késmárki városi tanács által, megakadályozva a gyorsabb iparfej­lődést. E kereskedelmi kapcsolat szakadatlan a 19. század folyamán is. 1818­ban Berzeviczy: Ungarns Industrie (1812) с munkájának bírálatában a Tudományos Gyűjteményben olvashatjuk, hogy „A Decretzeni országos vásárokkor esztendőt által több mint egy millió pengő pénz forintnyi szepesi vásznat adnak el a serénykedő Késmárki festők." 3 1823-ban hasonó emlí­tésük található szintén a Tudományos Gyűjteményben, mint akik ezer és ezer rőf festett, fehérített vásznat visznek a pesti és debreceni vásá­rokra. 4 A debreceni festők 1827 február 16-án nyertek önálló céhszabályza­tokat az általános helytartótanácsi rendelkezések következtében, eddig mint céhenkívüli kézművesek dolgoztak. 5 A helyi kereskedőkkel hamaro­san nézeteltérésük is támadt, amikor azt kérték a tanácstól, hogy engedé­lyezze számukra a heti vásárok alkalmával a piacon sátrakban való áru­sítást. A tanács a kereskedők véleményét kérte az ügyben, akik alapos indoklással a kérés elutasítását javasolják. Véleményükben nem az árusí­tás ellen foglalnak állást, mert azt minden mesterembernek biztosítják az általános törvények, hanem az árusítás módja ellen van kifogásuk, amit 11 A. debreceni Déri Múzeum évkönyve 161

Next

/
Oldalképek
Tartalom