A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Béres András: Adatok a debreceni gubásmesterséghez

ki még szívósan ragaszkodik hozzá míg bírja, de arra is esteledik, nem sokára ráborul az éjszaka, amelynek nem lesz reggele többé, csak az emlékezete lesz meg, hogy hajdan egy virágzó ipar volt nagy Debrecen városában a gubás mesterség. A remekelésről A régi céhrendszer idején minden új mesternek remekelni kellett, ez volt a mestervizsga, ami mindig ünnepélyes keretek között folyt bármelyik mesterségen dolgozott az illető ifjú. Még akkor nem ismertek iparost, csak mestert és mesterséget. A céhbe beállani kívánó ifjú a céhmestemél bejelentette ebbeli szándékát, többször az illető maga jelentette az elkészítendő művet, ha elfogadta a céh, úgy a céhmester megnevezte a kiküldendő műlútó mesterekei stb. Nem óhajtok más szakmával foglalkozni, de úgy érzem, hogy a saját szakmánkban folytatott remekelést is kötelességem ismertetni, ha már a rendes munkamenettel megismertettem a szíves érdeklődőt, mikor a már leírottak alapján jobban érthetővé válik a remekelés munkája. Be kell vallanom, hogy ezt már nem személyes tapasztalat nyomán írom, csak hallomás után, bár atyai nagybátyám ott remekelt nálunk, mint legidősebb testvérbátyjánál, de még én akkor oly kicsi gyermek voltam, hogy annak jelentőségét meg nem érthettem, így csak a másoktól hallottak alapján állítottam össze a remekelési munka elvégzését, amiért egyes ifjú emberek egész éven át dolgoztak a mesternél, ha nem a szülei háznál, de idegen műhelyben kellett remekelniök, mégis igyekeztek remekes mesterek lenni. Remekléshez csak szép fehér, göndör fürtű gyapjú kellett, amit elég volt az éven át összegyűjteni, hogy megfelelő legyen. A remekelés ideje újév után volt leginkább, hogy az évvégi nagy gyűlés előtt legyen bemutatva a remekmű. A szövőt ez alkalomra megsúrolták, hogy szép tiszta legyen, mintha most vennék először üzembe, teljesen üres. A mellyéket, amit külön e célra —, s abban kitűnően gyakorlott egyénnel fonattak meg, hogy az jó erős legyen, s közbe ne szakadozzon, az új mester megvetette, s az általa meghívott legénytársai — lehettek négyen-öten — mint segítő legények segítségével feltették a szövőre, rendesen két gubára való volt. A feltétellel mint egy teher jobban erőpróbát végeztek, mivel ketten fogták а mellyéket, másik kettő tekerte, míg a leendő új mester a fogast tartotta, így próbálták ki, ha nem fog e sokat szakadni? Majd befűzni nyüstbe, bordába, felkötözni a dorongpálcára. Míg ezen munkával .ketten, vagy hárman foglalatoskodtak, a másik segítő legény megkezdette a bélcsinálást. A bélnek való szappannal j51 kimosott fehér gyapjú volt, s a tépést úgy végezték, hogy jól meg legyen tépve, mindig csak az alsó körömpőből való fléder ment fonál alá, a felsőből való fléder mégegyszer összeszaggatva a többihez, újra tépés alá került. A fonás is úgy ment remekbe, vékony, egyenletes, sima és puhának kellett lenni. Nem volt fontos a haladás, csak minél jobban, finomabban készüljön el. Ha a szövő kész lett, már bélnek is kellett lenni, s megindult a szövés. Előbb csak simán, pokrócnak szőttek anyagot annyit, hogy az alsó dorongra rácsavarodjon, mire a mellyék az élőn teljesen rendbejött, ekkor vette a gubaszövés kezdetét. A kiszedett fürtszálak göndör végét egyenként kis pálcikára mint egy ceruza csavarták, s a már e célra előkészített körömpő fogai közé verve és húzva úgy, hogy semmi töve ne maradjon (ezen müveletet ecselésnek nevezték) s úgy összerakva adták a szövőlegények keze alá. Meg kell említenem, hogy a fürt zsíros volt, amint a juhokról a gyapjú lenyírva lett. Hogy pedig e zsíros voltával a munka alatt a fehér mosott gyapjúból készült szövetet össze ne keverje, az alsó dorongra az előfán át fehér abroszt vagy lepedőt tettek, így a szövés alatt csak ez látszott és nem a guba posztója. Sőt, a szövő két oldalán is egy-egy törülköző volt akasztva, mert állandóan ketten ültek a szövőben, kik ha a sort berakták, kezeiket a törülközőbe megtörölték, nyúltak a motólához, hogy a sort ráverjék. A guba újbaeső és aljrészt öt átvétessél, míg a vállrészt három átvétessél intézték el, így a fürt mindig közölve lett rakva, s nem vált meg egymástól a két kéz rakása. Ha netalán elszaladt egy mellyékszál, azt úgy kellett eltüntetni, hogy meg ne látszódjon. Hétfőn délben vette kezdetét a munka, s tartott péntek estig megszakítás nélkül. Tehát éjjel-nappal egymást felváltva. Mikor leszabadult a szövőről, a fésülőtáblán vizes kézzel lesimítva összehajtották a megfelelő módon, abroszra téve, másik asztallapot reá, majd súlyokat, így megpréselték. így vitték be a céhmester uram házához, ahol a gyűlést tartották, így folyt le a mű vizsgálata, amikor minden megállapított hibáért egy forintot fizetett az új mester, bár a műlátó mesterek állandóan jelen voltak, a terített asztal mellett pipázgattak, beszélgettek^de csak nézték a munka folytatását. Ők nem is szóltak a céhbeli bírá156