A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)

Béres András: A Déri Múzeum Debrecen környéki díszes pásztorbotjai

keltenek. Egyes tehetségesebb alkotóegyéniségek munkái kiemelkednek. Elsősorban ezek a remekmüvek mutatják meg a hortobágyi pásztorművészetnek azt a sajátosságát, mely világosan megkülönbözteti az ország más tájainak hasonló jellegű művészetétől. Ha összevetjük a hortobágyi díszes botokat csak pl. a dunántúliakkal, első látásra megállapítható, hogy a dunántúliak a maguk nemében sokkal tetszetősebbek, technikájuk kiforrottabb. Ezek a botok egyszerű faragott, vésett technikával készültek. Lényegében egyetlen szerszámuk a hegyes, éles kés, a bizsók. Az ezzel készített bevésés ék alakú. Nem ritka, hogy tüzes pipaszurkálóval sütik ki a díszítéseket. A pásztor bal hóna alá fogja botját, jobbjába veszi a faragókést, ami itt lehet krajcáros zsidóbicska is, aztán farag. Nincsen előre megszabva, hogy mit-, ebben megegyezik a két táj művészete —, az faragás közben alakul. Fő jellemzője a dunántúli művészetnek az emberábrázolás, s faragóik különösen a betyárábrázolásokban remekelnek. De az efajta ábrázolásokat felváltó pásztor és vadász jelenetek sem magadnak el mögöttük.

26 A Debrecen környéki darabók pedig főleg a pásztorélet jeleneteinek ábrázolásával tűnnek ki. Az ólmos technikában nincs lényeges táji elkülönülés. Ebben itt ugyanúgy, mint az ország más részein, főleg geometrikus díszítő forma dominál. Ritkán szerepel a nehezebben megmunkálható, kivéshető virágdíszítés. Az ólmos és kivert technika közötti átmenetet mutató darabok a legfigyelemreméltóbbak. Ezek meghatározói lehettek a díszítőstílus változásának, új díszítési mód kialakulásának, melynek különösen kezdeti korszakáról jelenlegi ismereteink alapján igen keveset tudunk megadni. Ami a tárgykör bővülését illeti, a Magyar Népművészet című munka számot ad a népi faragó művészet arcáról : ,,Az új faragásokon megjelennek a szocializmust építő jelenünk nagyszerű jelvényei: az ötágú csillag, pártunk jelvénye, népköztársaságunk címere,- a Szovjetunióhoz fűződő eltéphetetlen barátságunk jelképe: a gellérthegyi szabadságszobor, a Magyar-Szovjet társaság jelvénye. Találkozunk a mezei nehéz testi munka jelentős részét megszüntető traktor alakjával. Gyakori motívum a fehér galamb, a világbékéért harcoló dolgozók jelképe, R. Tóth István termelőszövetkezeti tag ostorán ott van a Kreml távolbamutató tornya, melynek vörös csillaga messze bevilágítja az emberiség útját."

27 Érdekes ezzel kapcsolatban meghallgatni R. Tóth István véleményét. „A pásztor, aki rendelte mindig kérdezte, hogy mennyiért csinálnánk neki egy szép kivert ostort, vagy botot. Azt nem mondta pontosan, hogy mi kell bele, csak hogy virágot, vagy hortobágyi tájat, vagy kampót, vagy kunyhót. Ezeket az újabb dogokat akkor kezdtem, mikor a pártbizottság csináltatott karikást, meg botot. A Szöyosz is csináltatott velem, oda a Szövosz jelvény kellett. Pontosan megmondták, hogy mit kell bele tenni." A művészet jelenlegi szakaszában természetesen már nemcsak a tematika megváltozásáról van szó, hanem felbomlik a hagyományos ábrázolásmód is. A sziluett-szerűén kivágott formák helyett, ahol minden darab külön életet él, a kompozíció archaikus jellegű, a tárgyak nincsenek arányba állítva, egy sorban azonos magasságúak az ülő és álló alakok (isokep26 Domanovszky György, i. m. 17. 27 Magyar népi díszítőművészet, Bp., 1954, 15. 92