A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)
Szilágyi János György: A későetruszk bronzművesség emlékei a Déri Múzeumban
rendeltetésüeknek, nyilván a házi kultusz tárgyainak kell tekinteni. 70 Néhány szerencsés esetben megmaradtak azok a többnyire durva helyi kőanyagból készült egyszerű, négyzetes formájú egyes vagy közös talapzatok is, amelyeken ezeket a szobrocskákat a szentélyekben felállították. 71 A fogadalmi leletek közt van olyan, amelyben csak egyetlen típus szerepel, Herculesé; itt aligha lehet kétséges, hogy Hercules-szentéllyel van dolgunk. 72 Máshol — és ez a gyakoribb eset — különféle szobortípusok együtt kerülnek elő, megfelelően a görög kultuszból is ismert gyakorlatnak, hogy egy isten kultuszhelyén más istenek egész sorának ábrázolásai is helyet kaphatnak. A szentélyek, amennyire a szobrocskákkal talált pénzleletek mutatják, bizonyos fokig összitáliai jellegűek. A carsulae-i anyagban pl. a közeli Róma pénzei mellett a latiumi Aquinum, a campaniai Teanum Sidicinum, Suessa, Nola, Allifae, Neapolis, a lucaniai Paestum és Velia, az apuliai Canusium és Árpi, a samniumi Aesernia, sőt még a jóval északabbra, Aemiliában fekvő Adria-parti Ariminíum pénzei is megtalálhatók. 73 Megfelel ennek a képnek a szobor-típusok általános elterjedése, amire a fentebb vizsgált darabokkal kapcsolatban is utalni lehetett, úgyhogy mindeddig nem sikerült valamelyik típust egy-egy kisebb körzet vagy éppen egy műhely saj átos produktumaként meghatározni. Ezért igen valószínű, hogy a kis bronzleletek ritkulása Délitáliában, főleg Campaniától délre, nem a kultusz változásával magyarázható, hanem a bronzművesség központjaitól való távolodással, aminek megfelel e területek Közép- és Északitáliához mérten aránytalanul nagy gazdagsága fogadalmi terrakotta-kisplasztikában. 74 Hasonlóképpen nem sikerült még egyes területi vagy műhelysajátságokat körülhatárolni a kisbronzok stílusa alapján sem. A különböző stílusfokú és felfogású példányok egymás mellett jelennek meg a leletekben, s váltakozásuk mai tudásunk szerint nem függ össze műhelyeik földrajzi elhelyezkedésével, így már régen szokásossá vált etruszkok helyette etruszkoitáliaiaknak nevezni ezeket a kisbronzokat. Ezt az elnevezéstelis fogadhatjuk, két megjegyzéssel. Az egyik az, hogy különösen a két világháború közti olasz kutatással szemben, amely sokszor alig leplezett tendenciózussággal összitáliai kultúrát igyekezett visszavetíteni az ókorba, és igyekezett minden határt elmosni egyfelől az etruszkok és a többi itáliai nép, másfelől Itália és Róma kultúrája között, 75 ki kell emelni, hogy ez az etruszkoitáliai művészeti köznyelv semmiképpen nem terjed ki a nagyplasztikára 70 Lakóházból az 56. jegyzetben említett vetuloniai lelet. A Nemi-tóbeli lelet műkereskedelemből származik, ahová már jóval a liajók kiemelése előtt rendszeresen került anyag az általánosan ismert \ és számontartott leletből ; a publikáló S. Reinach közelebbi indokolás nélkül határozottan azt állítja, hogy a lelet a Caligula-hajók anyagához tartozott, amit azonban teljes biztonsággal aligha lehet igazolni. 71 így Vetuloniában (Falchi i. h.), Fiesoléban (Mingazzini i. h. 476 — 7 és fig. 50) és Caramanicoban (Fuhrmann i. h. 630). 72 L. az 51. jegyzetet. 73 ~Cederna i. m. 178-185. 74 Bendinelli, Mon. Ant. 26, 249-50. 76 A. Delia Seta : II Museo di Villa Guliia, Roma, 1918, 120 s köv. ; G. Cultrera : Arte italica e limiti della questione etrusca, St. Etr. 1 (1927) 71 s köv. ; С Anti: II probléma dell'arte italica, u ott 4 (1930) 152 s köv., kül. 160 — 61 és talán a legszélsőségesebben E. Galli, aki Cultrerához hasonlóan minden lényeges különbséget tagadva etruszk és itáliai művészet közt (St. Etr. 15, 1941, 42), a fogadalmi kisbronzokban ,,fenomeni religiosi inerenti alia nostra rázza sin dalle origini"-t vél felismerni (uo. 13, 1939, 242 — 3). Valamivel körültekintőbben, de lényegében ugyanide jutott el az „itáliai struktúra" elméletének kidolgozásával (F. Matz nyomán) G. Kaschnitz—Weinberg (a legvilágosabban Bemerkungen zur Struktur der altitalischen Plastik c. tanulmányában, St. Etr. 7, 1933, 135 s köv.), aki bizonyos az etruszkok keleti származásából következő különbségeket enged meg etruszk és itáliai „struktúra" között (i. m. 194). — Másfelől ugyanez a törekvés az etruszkok „megmentésére" az itáliai kultúra számára az etruszkok eredetével kapcsolatos új szemléletmód kialakításához vezetett, keleti kapcsolataik józanabb értékelését és az etruszk nép és kultúra itáliai genezisének alapjában helyes tételét eredményezte, Cultrera nyomán elsősorban M. Pallottino (Etruscologia, Milano, 1947 2 , 51 s köv.) és F. Altheim (Der Ursprung der Etrusker, Baden-Baden, 1950) munkáiban. 42
