A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)

Menyhárt József: Adatok Debrecen grafikai művészetéhez

IX. évfolyamában jelent meg, 1935-ben. A bevezető részben a művészet problémáival foglalkozik. „A művészetpatológiai irányokat felváltotta a tiszta expresszionizmusból fakadó, a tárgyat, a természetet nem tagadó, de azt a művészi kifejezés révén reveláló új tárgyias realizmus", — állapítja meg, majd ezt írja: „jönnie kellett a művészet új beállításának, valóságra eszmélésének, a természethez való visszatérésnek, de nem a régi naturalista realizmus értelmében. "A grafikára térve leszögezi: „a grafika feladata témájának formai, rajzbeli elemeit a lemezen, dúcon, kövön viszszaadni, a lényeget adni, leegyszerűsíteni, összevonni." Annak lerögzítése után, hogy „ma Magyarországon az eredeti grafikának méltó s külföldön is elismert mesterei működnek, de Debrecennek is előkelő hely jut e téren", rátér a művészek méltatására. — Toroczkai Oszvaldról (1884 —1951) aki főleg a rézkarcot műveli, megállapítja, hogy lapjain „a fényözönben a kontúrok elmosódnak, s festői lágyságban olvadnak fel a formák". (XXI. tábla) — Balezer György — (1880—) grafikával, rézkarccal csak mellékesen foglalkozik. — D. Oláh Istvánról (1890 — 1944) azt írja, hogy „bár a konzervatív fejlődés híve, grafikában Debrecennek ő a kisérletező, mindig új megoldásokat kereső, a technikai eljárásokat kombináló és a megvilágítási problémák karcbeli kifejezésének érdekes eredményeket, hatásos szép lapokat felmutató művésze." A későbbi években a fametszettel is eredményesen foglalkozik. — Bánszki Tamást, (1892—) mint „impresszionista grafikus"-t méltatja, aki a rézkarc minden formájával foglalkozik. — 1935 után a fametszet müvelésében is eredményes. 1937-ben 6 lapos mappája jelenik meg dr. Kanszky Márton előszavával. — Nagy Sándor János (1897 — 1955), bár szobrász, de rézkarccal is foglalkozik. — Nagy Ferenc (1892—) rézkarccal, mezzotintával, hidegtűvel, majd 1935 után femetszettel is foglalkozik. — Gáborjáni Szabó Kálmán (1897 — 1955) „igazi tehetsége, nagysága fametszeteiben nyilvánul meg" — fametszeteit méltatva megállapítja: „biztos és könnyed vonalvezetés, a fény és- árnyfoltok helyes, arányos elosztása, nyugodt, harmonikus, lezárt, néha szabályos (piramis, vagy átló) kompozíció jellemzik, különösen érettebb munkáit." (XXIV. tábla) 1923-ban kezd foglalkozni a fametszettel, magakészítette primitív szerszámokkal. 1927-ben és 1928-ban Budapesten (Ernst-Múzeum), 1929-ben Bécsben, 1930-ban Berlinben mutatkozik be gyűjteményeivel. 1930—31-ben állami ösztöndíjas Rómában. Egyre-másra éri el sikereit a hazai és külföldi kiállításokon. Első illusztrációs sorozata V. Hugo: A dzsinnek című művéhez (Kardos László fordításában) készült 15 lapja, 1925-ben. Önálló sorozatait „Jézus élete" (7 lap) с lapjaival indítja meg, 1934-ben. Igen jelentős 1936-ban megjelent „Parasztok" с 10 lapból álló sorozata. Nagyon sokat dolgozik. „Lapjainak lendületes mozgalmassága olaszországi éveiben a legemberibb" — írja róla Tóth Ervin: Fametszet a XX. században с könyvében (1939). Majd így ír: „útjának későbbi állomásain mindinkább rábízza mondanivalóit a vonalra és foltra, s mindjobban kerüli az átmeneti értékeket. Lapjaiból eltűntek a véső váratlan torpanásai, mai lendületének menete, egyre jobban kiszámított, nem egyszer merev és gépies." — Vadász Endre (1901—1944), mint „a vonal mestere", főleg a rézkarcban kiváló. (XXIII. tábla) Stílusát méltatva írja róla Soó Rezső: „ha primitívizáló realizmusa néha alakjait kissé groteszkekké, tájait sivárakká is teszi, akkor is ott érezzük a karcon alkotója erős egyéniségét, 165