A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1948-1956 (Debrecen, 1957)

Balogh István dr.: Jelentés a Múzeum 1948-1956. évi működéséről

a háborús események következtében az anyagnak nem több mint 2%-a pusztult el. Az elpusztult anyag reális és muzeális értéke is változó. Némely tárgy, mint a hortobágyi múzeumból elveszett bundák és szűrök, ma már pótolhatatlanok, éppen úgy, mint a Dobozi-temetőből 1920—25. között kimentett XVI—XVII. századi textiliák és fémtárgyak, amelyeket egy fel nem robbant bomba vágott széjjel, vagy a hortobágyi múzeum zoológiai anyagának egy része. Igen nagy értéket képviselnek mindkét vonatkozásban a Déri-gyűjteményből 1944. őszén felsőbb rendelkezésre elmenekített és Budapesten rekedt elveszett római arany ékszerek, keletázsiai bronzok és porcelánok és a XVI. századi flamand gobelin. A régészeti tárgyak közül igen sokat, főleg vasat, a több évtizedes konzerválatlanság tett tönkre, a romlást a háborús viszonyok csak elősegítették. Igen nagy.a veszteség a porcelánok, fajanszok és népi cserépedények gyűjteményében, amelyeket a légnyomás, az üvegcserepek és az omló vakolat tört össze. A revideált anyag tudományos kartotékozása a raktári elhelyezéssel párhuzamosan folyik, eddig a porcelán-, üveg-, ötvöstárgyak, könyvkötések, óntárgyak, népi cserépedények, pásztor-faragások stb. kartotékjai készültek el, mintegy 8000 darab. Mindezek a munkálatok 1951. óta egységes, az egész ország minden múzeumára kiterjedő irányítás mellett folytak. Már 1945— 46. óta állandóan visszatérő kérdés volt a magyarság szellemi kincseinek és anyagi kultúrájának óriási értékű emlékeit őrző múzeumok jogi, gazdasági és tudományos helyzetének rendezése. A vidéki múzeumokat 1944. előtt részben községek vagy városok, néha egyes megyék, máskor múzeum-egyesületek tartották fenn, legtöbb esetben közületi támogatással. A múzeumok helyzetét, anyagi és tudományos személyzettel való ellátottságát nagyrészt a fenntartó testületek anyagi lehetőségei szabták meg és így még a vidéki gyűjtemérdek között is óriási különbségek voltak. Az 1930-as évektől kezdve a legtöbb vidéki múzeum gyarapításának egyetlen biztos alapja a Közgyűjtemények Országos Felügyelősége által nyújtott — nem túlságosan nagy mértékű — államsegély volt. A világháborús károk és az infláció a legtöbb fenntartó testületet képtelenné tették a múzeumok fenntartására, még akkor is, ha az erre való jó szándék nem is hiányzott volna. A Déri Múzeum esetében a város vezetősége részéről a jószándék és a megértés soha sem hiányzott, de a bombázások következtében egyharmad részében rommá lett város újjáépítése mellett a múzeumra csak csekély hányad eshetett. így az építkezésben és a belső berendezés helyreállításában a kormányzat tekintélyes részt vállalt és a KOF révén a város támogatását sokszorosan felülmúló segélyt adott az újjáépítésre. Mivel a városok és községek pénzügyi helyzete a következő években sem biztosította a múzeumok működéséhez szükséges anyagi fedezetet, a helyreállításhoz, majd a fejlesztéshez egyetlen lehetőség az állami hozzájárulás maradt. A minisztérium anyagi támogatása, az egységes irányítás szüksége, a kiállítások rendezésében megfelelő színvonal biztosítása és főleg a helyi szervek sok helyen tapasztalható nemtörődömsége mind közreműködött abban, hogy a múzeumok állami kezelésbe vételének gondolata általános lett. 6